• Nora Cochrane – Néma sikoly

    Megtévesztő csend honol, Nem létező béke, Ebben várja áldozatát, Folyópartnak réme. Készülnek a hamis csókok, Az eltanult álca, Hiszen ő ezt azért teszi, Mert gyermekként látta. Kezeibe nevelték, Csak biztatni kellett, Dicsérettel halmozták, Ha egy életet elvett. S ki a vízben élelemért Bármit odaadna, Nem is sejti, ami rá vár, Jó kitervelt csapda. Illúzió töri szét […]

  • Nora Cochrane – Valaki megölte helyetted

    Te csak eszed, és észre sem veszed, de valaki megölte helyetted. A vérét nem látod, de átitatná kabátod, ha ott lógna teste feletted. Megtetted volna? Szíved nem szólna, hogy a szeretet útját is járhatod? Ez is egy döntés, s bősz az öldöklés, Akkor is, ha másnak átadod. Ahol a szem, ott lélek is lakik, S […]

  • Harmatpont: A falat ledönteni

    Vancsics Roland /Harmatpont/: A falat ledönteni

    Távol a várostól, süket fülek csendjében, Sikolt a lélek a hideg csempék tükrében, Iszonyattól tág szemében a kibővült értelem, A vád, s megadás elegyével szavak nélkül üzen, Rablánchoz szőtt életére, éles bárd tett pontot, De nem a fém mi ölt, s nem a kar, mely sújtott, A csend parancsol tettet, a közöny néma csendje, Mely […]

  • Nora Cochrane – Tudati kábulat

    Belegondoltál már, hogy miért teszed? Szereted az állatot, és mégis megeszed. Hogy lehet ezt, csak így könnyedén? Érezted már azt, hogy valami nincs helyén? El vagyunk vágva az ismeretlentől, Nem halljuk a sikolyt, nem a mi kezünk öl. Ezért van az, hogy könnyen megteszed, Nem nézel szemébe, kinek életét elveszed. Mert mi tesszük, igen, felelősek […]

  • Nora Cochrane – Praclihoz

    Ma is te jutsz eszembe, mint sok magányos este. Hogyan élted életedet végig láncra vetve. Ott nőttél fel előttem, míg én is cseperedtem, Sorsodért ezért sajnos nem sokat tehettem. Nem adhattam vissza neked soha szabadságod, Rajtam kívül mindenki más vad kutyának látott. Száraz kenyér tartotta csak össze sovány testedet, Időnként egy simogatás melengette lelkedet. Túl […]

  • Nora Cochrane: Én, az Ébredés

    Egy napon rájössz majd, mi is az az étel. Nem ugrándoz, nem néz rád mind a két szemével, Nem lesi szavaid simításra várva, Nem rezzen össze a mészárszékre állva… Mert számodra az étel mindaz, mi megterem, A földből bújik elő, a napfényben, nesztelen. Illata messziről magához csalogat, Ösztönöd megsúgja, kezed mit válogat. Rájössz, hogy valójában nem vonz […]

  • Nora Cochrane: Gondold újra!

    Tejtermékek sokasága áraszt minket el, De gondolkodtál már-e azon, mi is az a Tej? Megszületvén ezzel nyújt az Anya teste életet, Egyedül csak neked készült, mindez a te érdemed. Mi folyik itt – kérdem én – hogy boltban adják el? Hol van a sok Újszülött, és nekik miért nem kell? Hadd áruljak el egy titkot, mit […]

  • Nora Cochrane: Üzenet a laborból

    “Ugye hazaengedsz majd, mikor már mindennek vége?” Kérdezem a szemeimmel, könyörgően nézve, Elvakít az erős fény, mit apró lámpád áraszt, Egy piciny, fehér lepedő adja meg a választ…

  • Nora Cochrane: Eredet

    Azt mondod bőr – de tudod-e, ki bőre? Tudod-e ki volt a született őrzője? S arra gondoltál-e, hogy az első érintése, Neki sem volt más, mint édesanyja méhe? Az anya, ki vajúdott megannyi kínon át, Szívta be gyermeke bőrének illatát…