• Harmatpont: A falat ledönteni

    Vancsics Roland /Harmatpont/: A falat ledönteni

    Távol a várostól, süket fülek csendjében,
    Sikolt a lélek a hideg csempék tükrében,
    Iszonyattól tág szemében a kibővült értelem,
    A vád, s megadás elegyével szavak nélkül üzen,

    Rablánchoz szőtt életére, éles bárd tett pontot,
    De nem a fém mi ölt, s nem a kar, mely sújtott,
    A csend parancsol tettet, a közöny néma csendje,
    Mely vesztőhelyük köré, hang nélkül emelte,

    Tégláról-téglára a szemet fedő falat,
    Benne egó, s tagadás minden egyes darab,
    A habarcs tudatlanság, a korszellem sara,
    Felkorbácsolt ösztönélet zsigeri vihara,

    A vád, mint vér folyik, sodródik ereidben,
    S mit ember ésszel fel nem ér, ítéli majd az Isten.

    Amint vérnek cseppjei, erekké válva folynak,
    Láthatatlan folyamként magukkal sodornak,
    Megfürdesz árjában, ha szádban érzed ízét,
    Bár a falon kívül állsz, de némaságod ítélt,

    Emberöltők múlnak, évszázadok telnek,
    Az ember nem szab gátat a vérrel telt medernek,
    Bár sejtheted iszonyát, de borzalmát nem látod,
    Én szeretném hinni, ha látnád nem állnál ott,

    Hol most is állsz, a vádlottak padján,
    A díszlet húspult, s a vád is magad vagy tán,
    Skizofrén állapot, ha értenéd, nem tennéd,
    De teszed, mert nem érted, s halmozod fel terhét…

    A vád, mint vér folyik, sodródik ereidben,
    S mit ember ésszel fel nem ér, ítéli majd az Isten.

     

     Fotó forrása: W. Jackson Thilenius – Next