• A jövő állatkertje – 7D hologramos állatok Japánban?

    Nemrég egy érdekes videó kezdett el terjedni a neten: a cím szerint egy új japán állatkertben vették fel, ahol vadi új 7D technikával jelenítik meg a hologram állatokat, akiket nem csak látni, de tapintani is lehet, és a látogatók még az állatok szagát is érzik. A kattintás után megnézheted a videót!

    A fenti videó sajnos hoax, azaz nem létezik ez a varázslatos japán hologram-állatkert. A videó valójában a National Geographic kampánya volt, az úgynevezett augmetned reality (kiterjesztett valóság) technikát használva egy képernyőn önmagát láthatta a közönség, és ezen kívül a 3D állatokat, akik az emberek mozgására reagáltak. Ha játszottál a Pokemon GO-val, akkor ismered az augmented realityt. Az alábbi videóval, amit ráadásul a budapesti Allee-ban vettek fel, könnyebb lesz elképzelni, hogyan működik.

    Azért meg kell, hogy mondjam, nagyon reménykedtem, hogy a hír igaz. Az állatkert egy borzalmas és kegyetlen hely az állatok számára. Mindannyian láttunk olyan fotókat állatkerti állatokról szerte a világból, amin elfacsarodott a szívünk. Soványak, megtörtek, hiányos a szőrük, és a szemükben már nincs fény.

    Nézd meg a galériát:

    Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

    Elmondhatjuk, hogy a magyarországi állatkertekben valószínűleg ennyire nem néznek ki rosszul az állatok. De azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy egy gorillának így kellene élnie:

    A gorillák csapatban élnek, és csapatonként kb. 40 négyzetkilométeres (!) territóriummal rendelkeznek a vadonban. Ehhez képest sehol sincs még egy viszonylag nagy állatkerti kifutó sem. A vadállatok óriási távolságokat tesznek meg egy-egy nap alatt, feladatokat oldanak meg, élelmet keresnek, és igen, gyakran menekülnek is. Képzeljünk el egy sportolót, akit az orvosa eltilt a mozgástól. Őrjítő dolog. Most képzeljük el, hogy ugyanez a sportoló egy 100 négyzetméteres lakásba van bezárva.

    Persze, a gyerekek szeretnek állatkertbe menni. Szeretik az állatokat, érdekli őket, hogyan néznek ki élőben, és nyilván nem tűnik fel nekik, ami nekünk, felnőtteknek már igen, hogy a nagymacskák és a farkasok csak oda-vissza cikáznak a rács mögött, hogy dülöngél az elefánt az őrülettől…

    Megszoktuk, hogy úgy tekintünk az állatokra, mint alsóbbrendű lényekre, akiket legyőztünk, és nem érdemlik meg, hogy a saját életük felett rendelkezzenek. De ezt a megszokást meg kell kérdőjeleznünk, ha szeretnénk egy jobb világot gyerekeinknek. Empátiával kell fordulnunk feléjük, akár beleképzelni magunkat a helyükbe, és be kell látnunk, hogy ezeket az állatokat börtönbe zártuk, pedig nem követtek el bűnt.

    A kis zsiráf megkérdezi az anyukáját:
    – Anya, miért ilyen hosszúak a szempilláim? 
    – Hogy a szaharai homok ne menjen a gyönyörű szemeidbe, drágám.
    – És anya, miért vannak paták a lábaim végén?
    – Az pedig azért, hogy a forró homok ne égesse a talpacskáidat.
    – És a nyelvem meg a nyakam miért ilyen hosszú, anya?
    – Hát azért, hogy a nagy szárazságban azokat a leveleket is elérd, amik más állatok számára túl magasan vannak.
    – Akkor csak egyet nem értek: mit keresünk a Budapesti Állatkertben?

    A régi vicc inkább szomorú, mint vicces. Ők nem tartoznak erre az égtájra, nem erre fejlődtek ki az evolúció során. Ez is csak egy olyan dolog, amit mindenki tud, mégis nagyon kevesen kérdőjelezik meg azt, hogy vajon jól van-e ez így. Az érvek között szerepel, hogy szegény gyerek hogyan lásson állatokat, ha nem így? Vajon a dinókért miért rajong egy csomó gyerek? Sosem látott ma élő ember valódi dinoszauruszt, mégis sok gyerek (és persze felnőtt) óriási lexikális tudással rendelkeznek róluk. Ehhez nem kellenek élő állatok.

    Azzal nem tudok vitatkozni, hogy a gyerekek és állatok között létrejövő kapcsolat szinte minden esetben megváltoztatja a gyerek életét. Ámulattal tölti el őt az állat látványa, érintése, közelsége. Figyelni az állatot, amint teszi a dolgát, éli az életét: egy igazi csoda. De ilyen tapasztalatot nem kap az állatkertben, ott az állatok viselkedése sem természetes. Nézzünk természetfilmet, vagy menjünk el túrázni egy erdőbe, figyeljük meg a közelünkben élő madarakat, vagy ha mindenképp egzotikus állatot szeretnénk látni, keressünk egy menhelyet. Például a Noé Állatotthon lakói nem a profit miatt élnek ott, hanem mert valamiért nem engedhetők vissza a vadonba, ideiglenesen vagy véglegesen.

    Noé Állatotthon

    Azzal is szeretjük magunkat áltatni, hogy az állatkertek valamiféle megmentő szerepet töltenek be az állatvilágban. Ez is hazugság. Az állatkertek a profit miatt jöttek létre, a belépőjegy-vásárlások és esetleges állami támogatások tartják fent őket, ugyanolyan profitorientált intézmények, mint egy vidámpark vagy plázamozi, csak épp élő áldozatai (rabjai) vannak. Ha jegyet veszünk, további állatok befogását, szaporítását és rabosítását támogatjuk a pénzünkkel. A zsiráfokat és az orrszarvúkat nem Európa közepén kell megmenteni, ezt szerintem nem kell magyaráznom. Ez csak egy ocsmány PR fogás az állatkertek részéről, elég csak megnézni az elmúlt években, állatkertekben kilőtt vagy más módon megölt állatokat.

    Az oroszlánsimogató parkok egy más kategória – sajnos nem a jó okokból. Itt írtunk róla, hogy hogyan ölik meg a szelídített oroszlánokat, akiket jóhiszemű önkéntesekkel nevelnek fel.

    Általános állatvédelmi “szabály”, hogy ha egy tevékenységben szerepet játszik a pénz és az állatok, akkor az szinte kivétel nélkül azt jelenti, hogy az állatok kihasználásáról van szó. Itt olvashatsz a szórakoztatóipari állatokról bővebben.

    Ahogy a Vegán Állatvédelem Egysület mottója mondja:

    Az állatok nem értünk vannak itt, hanem velünk.

    A saját életük, biztonságuk és szabadságuk a legfontosabb számukra, ahogy számunkra is. Menekülnek, vigyáznak magukra, vigyáznak egymásra. Nem tehetjük meg velük azt a rengeteg borzalmat tiszta lelkiismerettel, amit ma teszünk velük. Jobbat érdemelnek.

    Szívből remélem, hogy a hologram állatkert hamarosan valóság lesz, és egy nap nem kell állatkertbe születnie egyetlen állatnak sem csak azért, hogy gyerekeket szórakoztasson.