Petra
portré

Vitéz Petra vagyok, eredeti foglalkozásom szerint grafikus, emellett pedig a VegaNinja. Pici korom óta szeretem és csodálom az állatokat, és már akkor éreztem, hogy valahogy nem oké az, hogy megöljük őket, de mint a legtöbb gyerek, elhittem a szüleimnek, hogy ez így van rendjén. Ahogy idősebb lettem, néha előjött még a gondolat, hogy el kellene hagynom a húst, így 2008 januárjában, mikor már magamra főztem, vegetáriánus lettem, majd 2012 elején, Gary Yourofsky beszéde hatására vegánná váltam. Nem ment simán, a legnagyobb gondot az jelentette számomra, hogy tele voltam kérdéssel, hogyan lehet jól csinálni a vegán életmódot, és azt hittem, nem nagyon vannak Magyarországon más vegánok, így nehéznek találtam az átállást. De megnéztem a videót, ezzel egy időben rátaláltam egy vegán csoportra a facebookon, és megismertem egy csomó kedves vegánt (akik közül néhányat máig a barátomnak mondhatok!), így minden választ megkaptam a kérdéseimre, és onnantól minden simán ment.

A barátaim támogatásával indítottam el a VegaNinját 2013-ban, akkor még a Magyar Vegán Társaság védőszárnyai alatt. 2014-ben azonban új, saját weboldalt kapott, elkezdtem dolgozni a 30 napos program második évadján, és új perspektívákat találtam a segítő programban.

Mivel a vegán életmód nem csak, hogy etikus, hanem rendkívül szoros összefüggésben van a klímaváltozás visszafordításával, a Fenntarthatósági Napon is kint voltunk 2013-ban és 2014-ben a Magyar Vegán Társasággal együtt, 2016-ban pedig már VegaNinjaként. Úgy látom, hogy mindenkinek leginkább információra és sok sok szeretetre, támogatásra van szüksége ahhoz, hogy sikerüljön meglépni ezt az életmódváltást. Szerintem a döntést meghozni a legnehezebb, a továbbiakat pedig igyekszem a lehető legkönnyebbé tenni.
És neked segíthetek? :)