• „A tojás úgysem kell a tyúknak” – avagy a „vegán állathasználat” elmélete

    Egyre többször futok bele a kérdésbe vegán körökben: ha hobbiból tartok egy tyúkot – sőt, esetleg egy örökbefogadott, mentett tyúkot! – és szeretem, akkor van-e jogom elfogyasztani az ő tojásait, amiket „amúgy is otthagyna”? Az ilyen kérdések végére akár oda is biggyeszthetnénk a Karinthy-szófordulatot: És ha igen, miért nem? Mert a válasz igen is, meg nem is.

    Miért igen?

    Na, ez az a térfél, amelyik mellett vegán csoportokban különösen merész dolog érvelni. Mivel a veganizmus definíció szinten tartalmazza az állathasználat és az állati termékek elutasítását, ebből szükségszerűen következik, hogy a tojás sem etikus. A vita kedvéért vizsgáljuk meg ezt a nézőpontot is. Azzal, hogy az állathasználat nem vegán, senki sem akar vitatkozni. A valódi kérdés ebben az esetben az, hogy mi az, amit állathasználatnak tekintünk.

    Hogy jobban átlássuk az érmének ezt az oldalát, a saját életemből hoznék egy példát: újdonsült, de annál fanatikusabb macskásnéni lévén sokat böngészek macskás felszerelések, ajándéktárgyak, kreatív, „csináld magad” dolgok után. Nemrégiben egy különös könyvbe futottam bele, melynek címe: Crafting with cat hair, azaz Kézművesség macskaszőrrel. Ítélkezést kezdd meg! :D

    Viccet félretéve: bennem komolyan felmerült a kérdés, hogy miután tavasszal úgyis annyit vedlik az én szemem fénye, vajon tényleg készíthetnék-e a borítón látható kis ujjbábokhoz hasonló cukiságokat a kihullott szőréből, és ha igen, az vegán dolog lenne-e. Mármint, állati termék? Igen. Okoz szenvedést bárkinek? Nem. Profitálok belőle? Pár egyedi dísztárgyat leszámítva nem.

    De tényleg, van külön fésűm hozzá, amivel össze tudom gyűjteni a szőrét, és amit egyébként is használok rajta, ergo maga a macska semmi újdonságon nem menne keresztül, az pedig szerintem magától értetődő, hogy az ember nem azért fogad örökbe egy kóbor macskát, hogy aztán cicaszőr kesztyűkkel menőzhessen – legalábbis remélem.

    Ezt az analógiát átvezetve a hobbityúkokra: ha egyébként is tojnak tojást, és nincsenek jóképű kakasok az életükben, tehát megtermékenyítetlen tojást tojnak, amivel nincsenek további szándékaik, mint otthagyni ahol éppen kiesett, van-e jogunk azokat összegyűjteni és megenni?

    Miért nem?

    Habár ez a nézőpont átlagosan sokkal népszerűbb az igenlőnél, számomra mégis nehezebb volt érvelni mellette. Ha nem fáj a tyúknak, és szeretetből tartom, a rántotta csak egy kedvező mellékterméke a helyzetnek, akkor miért ne (t)ehetném?

    Azért nem, mert azt senki nem tudja, nem fogja leellenőrizni, hogy tényleg nem fáj-e a tyúknak, és tényleg szeretetből tartod-e. Mert felveti a kérdést, hogy akkor a bio, szabadtartásos, humánus farmoknak is van-e akkor létjogosultságuk, holott erre már egy tökéletesen egyértelmű NEM a válasz. Ha elfogadjuk azt, hogy egy szeretett, hobbiból tartott állatot hasznosítunk, azzal legitimizáljuk az állathasználatot, csupán bizonyos feltételeket szabunk köré. Visszatérünk az állatjóléti megközelítéshez, az állatjogi helyett. Onnan pedig már csak egy lépés a bio tejüzem, ahol a kisbocik önként adják nekünk az anyatejüket, a házi sajtok, a kistermelői mézek, és a már sokat emlegetett házi tojás, ahol a „kiöregedett”, egyre kevesebbet tojó tyúk a profit csökkenésével – minden bizonnyal természetes úton, végelgyengülésben – elhalálozik. És ha már úgyis ott van a húsa, ami ugye neki már nem kell…

    Le szeretném szögezni, nem feltételezem, hogy bármelyik felelős vegán támogatná a fentebb említett esetek legitimizálását. Kifejezetten az ellenkezője igaz. Éppen ezért fontos, hogy felismerjük a hasonló helyzetek mögöttes tartalmát, gesztus-értékét, súlyát, és nemet mondjuk az állathasználatra. Minden formájában.

    De hát akkor mit csináljak a tojással?

    Nagyon egyszerű: hagyd ott, ahol van. Talán elsőre furcsán hangozhat, de a tyúkok a legtöbb esetben előbb vagy utóbb megeszik a saját, megtermékenyítetlen tojásaikat. Ennek a jelenségnek az a magyarázata, hogy egy tyúknak ahhoz, hogy egy tojás kifejlődjön a szervezetében, relatíve sok kalciumot kell felhasználnia, különösen a tojás héjának megalkotásához. Ennél fogva, amíg egy fészekaljnyi tojást tojik, rengeteg kalcium távozik a szervezetéből, és ha látja, hogy a tojásai nem fognak kikelni – ebben a felismerésben segíthetünk neki, ha kicsit megrepesztjük vagy megtörjük őket – egész egyszerűen „visszaszerzi” az elvesztett kalciummennyiséget, említett tojások elfogyasztásával.

    Összefoglalva tehát, ha a tyúkod folyamatosan tojja a felesleges tojásokat, egy darabig hagyd figyelmen kívül – miután végzett az általa várt mennyiséggel, abba fogja hagyni. Ha ez megtörtént, egy kis helyen megtörheted a tojásokat, finoman rávezetve Tyúkanyót, hogy ezeken már nem érdemes kotlania. Miután pedig feltalálta magát… nos, kívánj neki jó étvágyat!

    Petra Shura