• Vegán "májgombócleves" - növényi pástétomból, egyszerűen

    Vegán “májgombócleves” – növényi pástétomból, egyszerűen

    Régen nagyon szerettem a májgombóclevest, legyen az menzás vagy anyukám-féle, házi. Ilyet természetesen azóta nem ettem, mióta nem eszem húst, tehát kb. ezer éve. De felfedeztem a bolti vegán “májkrémet”, és nem sokkal ez után már elkezdett bennem érlelődni a recept. Végre meg is főztem, és csak kicsit kellett vele trükközni.

    Hozzávalók:
    1 hagyma felaprítva
    3 közepes répa
    egy marék friss petrezselyem aprítva
    6 kicsi krumpli
    3 marék sárga hüvelyű zöldbab (kihagyható)
    3 marék zöldborsó
    bors

    A gombócokhoz:
    1 doboz (200 g) Unicarm növényi pástétom
    2 evőkanál kukoricakeményítő
    2 evőkanál zsemlemorzsa
    1 kávéskanál majoranna
    bors

    Elkészítés: A répát, krumplit meghámozzuk, feldaraboljuk, és egy lábasba dobjuk annyi vízzel, hogy bőven elfedje. Hozzáadjuk a zöldbabot, petrezselymet, hagymát, sót és borsot. Fehérrépát, zellert, de akár patisszont is tehetünk bele, ezeket is az elején érdemes hozzáadni.

    Levest általában úgy főzök, hogy kevesebb vízben, a kelleténél egy kicsit több sóval főzöm félkészre, majd felöntöm. Így a zöldségek sokkal ízgazdagabbak lesznek.

    Mikor forr a levesünk, hozzáadjuk a zöldborsót. Mind a zöldbabból, mind a zöldborsóból fagyasztottat használtam. Ezen a ponton felönthetjük annyi vízzel, hogy már ne legyen sós, de még tele legyen ízzel.

    Közben a pástétomot egy tálba kanalazzuk, és hozzáadjuk a kukoricakeményítőt, a zsemlemorzsát, borsot és a majorannát, majd felöntjük kb. fél dl vízzel. Nagyon alaposan elkeverjük, majd egy serpenyőben folyamatosan kevergetve melegítjük. Ettől kissé visszasűrűsödik, így könnyebb lesz kifőzni a gombócokat.

    A levesünkből vegyünk ki egy kisebb lábasba annyit, amennyiben ki tudunk főzni néhány gombócot egyszerre, és van helyük feljönni a leves tetejére. Tegyük a tűzre a kis lábast is, és várjuk meg, hogy felforrjon benne az alaplé.

    Két teáskanál segítségével formázzunk gombócokat – vagy inkább nudlikat. Az egyikkel kanalazzunk ki egy keveset a pástétomos masszából, és a másikkal kanalazzuk ki a kanálból, majd dobjuk a lobogó forró alaplébe. Egyszerre kb. 5 db-ot főzzünk, és 1-2 perc forralás után ki is halászhatjuk egy lyukacsos merőkanállal, vagy fém szűrővel. Főzzük ki az összes gombócot ilyen módon. A gombócokat egy külön tálban tálaljuk, mert könnyen lehet, hogy a levesbe téve szétáznának szegények.

    Közben a levesünkben már megfőttek a zöldségek – ezt kóstolással illetve villával ellenőrizzük.

    unicarm_pate_veganMegjegyzés: más növényi, májkrémszerű pástétommal is működhet. A Mandy Foods márkájú tartalmaz ízfokozót, amire érzékeny vagyok, a Hamé pedig kármint, ami szárított, porított bíbortetvekből készül, így még csak nem is vegetáriánus/vegán  – a címke ellenére. Az Unicarm nem tartalmazza egyiket sem, az íze finom (kivéve a gombásé), könnyű és krémes. Budapesten a Roni és a Manna nevű éjjelnappali üzletekben, és bioboltokban kapható, vidéken pedig szintén bioboltokban. Ára sem vészes, 300-400 Ft között változik a 200 g-os dobozé.