A legnagyobb tévhit általában a növényi táplálékok létfontosságú (esszenciális) aminosav összetételével kapcsolatban van. Gyakorta azt szoktuk hallani, mind vegyes táplálkozásúaktól, mind vegánoktól, hogy a növényi táplálékok hiányosak bizonyos létfontosságú aminosavakban, például a hüvelyesek metioninban vagy a gabonák lizinben, emiatt pedig “komplettálni” (kiegészíteni/keverni) kell ezeket, hogy hozzájussunk az összes létfontosságú aminosavhoz.
Magával a “hiányos” szóval, azt sugallják nekünk, hogy abból a táplálékból teljes mértékben hiányzik, vagy nem található meg benne megfelelő mennyiségben, és hiába is fogyasztanánk el elegendő mennyiségű kalóriát belőle, képtelenek lennénk fedezni azt az adott aminosavat – és itt van a félreértés, hiszen ez nem igaz.
Az emberek által előállított cukron és olajon kívül, minden táplálék tartalmaz fehérjét, és rendelkezik az összes létfontosságú aminosavval.
Egyik ételcsoportból (gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek, gabonák – még a finomított gabonák, mint fehér rizs, fehér kenyér vagy fehér tészta -, diófélék, olajos magok és gombák) sem hiányzik semelyik létfontosságú aminosav, csupán a többi aminosavhoz viszonyítva, arányaiban kevesebb fordulhat elő egyes aminosavakból, egyes táplálékokban, azonban ha elég táplálékot veszünk magunkhoz (magyarul elég kalóriát fogyasztunk és nem éheztetjük magunkat), akkor bizonyos kivételektől eltekintve – mint például, amilyenek a rendkívül fehérje- és aminosavszegény táplálékok, mint egyes gyökérzöldségek és gyümölcsök, vagy számos gyümölcs egymagában, más gyümölcs vagy egyéb táplálék hozzáadása nélkül –, akár egyetlen féle táplálékból is fedezhetnénk a létfontosságú aminosav szükségletünket (értsd, például csak rizst, burgonyát, babot, kivit, ribizlit, paradicsomot, sárgarépát, brokkolit stb., magában fogyasztva, bármiféle más táplálék hozzáadása nélkül – mely azonban, az egyéb nélkülözhetetlen tápanyagok esetleges hiánya miatt, természetesen nem ajánlott).
Erről bárki meggyőződhet maga is, internetes étrendi naplók segítségével, melyek mind az USDA (vagy újabban, a még annál is több adattal rendelkező NCCDB) adatbázisára épülnek, amik képesek könnyen átlátható módon kilistázni az egyes táplálékok aminosav-mennyiségét.
Így a felvetés, miszerint, aki csak (akár csak egyetlen féle) növényi táplálékot fogyaszt “másodrangú/hiányos” fehérjét fogyaszt, teljességgel alaptalan. (1)
A másik gyakori tévedés pedig a fehérje mennyiségét illetően szokott felmerülni, amiről azt gondolják az emberek, hogy abból rengetegre van szükségük, legfőképpen, ha komoly fizikai munkát végeznek. Itt érdemes feltenni a kérdést, hogy az elfogyasztott fehérjét mire is használja a szervezetünk.
Két dologra használhatja: karbantartásra és energiaellátásra. A karbantartás része a dolognak az, amiért az embereknek fehérjét (és vele együtt a létfontosságú aminosavakat) kellene fogyasztaniuk, amiből a szükséges mennyiség azonban rendkívül alacsony.
Dr. William Rose 1949 és 1952 között adta közzé az ember fehérje- és létfontosságú aminosav szükségletét, amiben 20 grammnyi (a nitrogénegyensúly fenntartására elegendő) fehérjeminimumot állapított meg (noha a hivatalos ajánlásokban szereplő 0,66g-0,83g/testtömeg kilogrammnyi fehérje – ami bizonyos biztonsági ráhagyást tartalmaz – is könnyűszerrel fedezhető, és javasolható mennyiség), és a jelenlegi ajánlásokban meghatározottnál alacsonyabb szükségletet talált a létfontosságú aminosavakból is, ami alapján megállapítható, hogy még egy gyümölcstáplálkozás is kielégítő mennyiséggel rendelkezhet azokból (a hagyományos testépítőkénél nagyságrendekkel kevesebb fehérjét fogyasztó, de izomépítésre mégis képes nyers gyümölcsevőket, lásd itt). (2)(3)
Ezáltal, fehérjehiány – teljes értékű, növényi táplálékokból -, bizonyos kivételektől eltekintve, csak kalóriahiánnyal egybekötve (korlátozott táplálékbevitellel, teljes táplálékmegvonással, mint például böjtöléssel vagy valós éhezéssel – lásd fehérjehiánytól, és egyéb tápanyaghiányoktól is szenvedő, éhező afrikaiak) lehetséges.
Az emberekben továbbá gyakran az a tévhit él, hogy a fehérje egy jó energiaforrás, holott az a cukor, amelyből már az étkezés során egy adag a nyelvünk alól felszívódik a véráramba, és azonnali energiát biztosít, ellentétben ezzel a fehérje nagyon lassan emésztődik, melynek során a szervezetünk az elfogyasztott fehérjét aminosavakra bontja, majd, az ebben az esetben feleslegessé váló és kiürítendő nitrogén leválasztása után megmaradó szénvázat alfa-ketosavakká és glükózzá alakítja, mert az önmagában nem hasznosítható energiaforrásként, ezért azok, akik túl sok fehérjét fogyasztanak, feleslegesen megterhelik a szervezetüket, ahelyett, hogy könnyedén felhasználható szénhidrátot választanának energiaforrásként.
Az imént leírtakból látszódik, hogy energiaellátásra egyáltalán nem is tanácsos fehérjét fogyasztanunk, és karbantartásra sem ajánlott a túlzott fehérjebevitel – legfőképpen az állati eredetű, mely rákkeltő, csontritkulást elősegítő és vesekőképző lehet -, hiszen a lebontása során keletkező ammónia semlegesítését a májnak kell elvégeznie, a keletkező karbamid szervezetből való kiürítését pedig a veséknek, mely hosszú távon (egyéb tényezőkkel együttvéve) túlságosan megterhelheti azokat, komoly egészségügyi gondokhoz vezetve ezáltal.
Aki további olvasnivalóra vágyik a témában, annak ajánlom a következő angol nyelvű oldalakat:
http://michaelbluejay.com/veg/protein.html
https://www.drmcdougall.com/misc/2007nl/apr/protein.htm
http://www.nealhendrickson.com/mcdougall/031200puprotein.htm
http://www.nealhendrickson.com/mcdougall/040100puproteinoverload.htm
SG
