Az Élőkönyvtár programsorozat talán a leginnovatívabb kirekesztés-ellenes programsorozat, amit eddig kigondoltak. Alapvetése egyszerű: személyesen lehet találkozni marginalizált, stigmatizált vagy kirekesztett társadalmi csoportok képviselőivel, és beszélgetni velük.
Sokszor nem világos, hogy mit keres egy vegán melegek, cigányok, muszlimok, ex-drogfüggők és volt hajléktalanok között. Pedig nyilvánvaló, hogy a vegetáriánusokat és a vegánokat is rengeteg agresszió éri, főként verbális. Számtalanszor hangzanak el a mindannyiunk számára unásig ismételt kérdések és állítások: „és akkor mit eszel?”, „és honnan pótolod ezt és ezt?”, „az állatok azért vannak…”, „ugye a gyerekedre nem fogod ráerőltetni?”. Továbbá a kirekesztés a mindennapi rutinokban is megjelenik. Nem kapunk megfelelő élelmiszert összejöveteleken, kórházakban, vagy azzal a felháborító és megalázó használati utasítással, hogy kapargassuk a tányér szélére a mócsingos húst, ha nem szeretnénk megenni. Az élőkönyvtár program célja pont az, hogy olyan csoportok tagjaival való beszélgetésre teremtsen lehetőséget, akik társadalmi megítélése negatív vagy valamilyen módon diszkriminatív lehet.
Közel 10 éve veszek részt Élőkönyvtár programon, amelynek alapvetően két típusa van. Egyrészt a klasszikus fesztiválprogram, amikor katalógusból választva lehet kölcsönözni 1-1 embert egy órára, illetve az iskolai programok, amikor csoportokban, 20-20 percet lehet beszélgetni a könyvekkel, forgásban. Amikor fesztiválokon vegánként kölcsönöznek, ez alapvetően két okból történik. Egyes esetekben azért érdeklődnek a kölcsönzők, mert vagy maguk is vegánok vagy vegetáriánusok és kíváncsiak arra, hogy az élőkönyv mennyire hiteles. Volt rá példa, hogy úgy kérdeztek ki, mint egy feleletnél, de szerencsére átmentem a vizsgán. Más esetekben pedig érdeklődnek a téma iránt, például sportolók. Alapvetően az meglepő szokott lenni a kölcsönzők számára, hogy férfi vegán vagyok (valamiért a vegetáriánusokat és vegánokat nőkkel azonosítják), illetve az is, hogy nem vagyok nagyon vékony és alacsony (hiszen ez is sztereotípia: egy vegán csak vézna és alacsony lehet).
Én szerencsésnek érzem magam, hiszen a családom is és a baráti társaságom is támogató a vegán életstílusom kapcsán, így feszültségek és frusztrációk nélkül tudok erről a témáról beszélni. Nem okoz nehézséget, hogy személyes ösztönzöttségeimre úgy világítsak rá, hogy sem demagóg, sem didaktikus nem leszek. Ez alapvetően egy jó alap az élőkönyvtárban. A diákok rendszerint azzal az előítélettel kezdik a beszélgetést, hogy ugye egy vegán csak salátát és almát eszik. Ilyenkor rendszerint elmesélem, hogy a vegetáriánusoknak számos fajtája van, de még vegánként is ugyanazt eszem, amit ők: hamburgert, pizzát, csilis babot, csokit, sütit. Majd amikor erre rácsodálkoznak, sokszor kiderül, hogy igazából ők sem esznek annyi húst. És miután túl vagyunk azon, hogy földönkívüli vagyok, elkezdődhet az érdemi és kölcsönös beszélgetés a gasztronómián túl arról, ami a legfontosabb: az állatokról.
Galambos Attila
