„A teljes felszabadítás politikája úttörő jelleggel bír azzal, hogy új megközelítéssel próbálja megértetni társadalmunk betegségeit. Best rávilágít arra, hogy az ember által létrehozott kapzsiság, uralom, irányítás és háborúskodás miatt el fogjuk veszíteni a környezetünkért és az állatokért folytató harcot. Nyilvánvaló, hogy ezzel az írásával Best nem törekedett népszerűségre, biztonságra, vagy politikai előnyökre, sokkal inkább azért alkotta meg ezt az írást, mert a lelkiismerete azt diktálta, hogy így helyes.” – mondta Chris DeRose, a Last Chance for Animals elnöke, mert megjelent Dr. Steve Best legújabb könyve. Steve Best a Texasi Egyetem filozófiaprofesszora, és a Föld összes élőlényének (emberek és állatok egyaránt) felszabadításának szószólója, új könyvének magyar nyelvű összefoglalóját olvashatod alább.
Dr. Steve Best legújabb könyve jelenleg három nyelven érhető el: német, angol és olasz. A tömör, zsargonmentes és könnyen érthető könyv tartalma a következő:
- Bevezetés: A válság és a történelem keresztútjai
- 1. Fejezet: Az állat szemszögéből
- 2. Fejezet: Új abolíconizmus: kapitalizmus, rabszolgaság, és az állatok felszabadítása
- 3. Fejezet: A pacifizmus bénulása: az aktivisták célirányos tevékenységeinek védelmében
- 4. Fejezet: A forradalom újragondolása: a veganizmus, az állatok felszabadítása, az ökológia és a baloldal
- 5. Fejezet: Az állatok figyelembevétele: a kognitív etológia és a baloldali humanizmus erkölcsi kopása
- 6. Fejezet: Erkölcsi fejlődés és küzdelem az emberi evolúció érdekében
- Konklúzió: Reflexiók az aktivizmusról és a reményről egy haldokló világban és egy öngyilkos társadalomban
A könyv méltatói:
Az előszót Norm Phelps, az ünnepelt állatjogi aktivista írta, az alábbiakban pedig a hátsó borítóra írt kritikusi méltatásokat olvashatjuk:
Peter McLaren, kritikai tanulmányok kiemelt professzora, Chapman Egyetem, USA: „Ez egy rendkívüli könyv, amely széjjelzúzza az összes biztos időszakot, amely megmaradt az úgy nevezett emberi evolúció nyomán széthullajtott romhalmazok, gyötrelmek, fajirtás és kétségbeesés között az egész történelem során.”
„Mintegy az elmúlt fél évszázad óta egy biocentrikus forradalom bontakozik ki az emberközpontúság pusztító zsarnoksága ellen – egy olyan forradalom, melyet az ökológia természeti törvényei irányítanak a „civilizált” embernek köszönhető nem normális természet rombolása ellen. Ebben a bátor és időszerű könyvben Steven Best erről az egyetemes forradalom fejlődéséről ír és mintegy dokumentálja, ahogy bemutatja, milyen katasztrofális következményei lehetnek annak, ha ez a forradalom meghiúsul.” – Paul Watson kapitány, a Sea Shephard Conversation Society megalapítója.
„A teljes felszabadítás politikája úttörő jelleggel bír azzal, hogy új megközelítéssel próbálja megértetni társadalmunk betegségeit. Best rávilágít arra, hogy az ember által létrehozott kapzsiság, uralom, irányítás és háborúskodás miatt el fogjuk veszíteni a környezetünkért és az állatokért folytató harcot. Nyilvánvaló, hogy ezzel az írásával Best nem törekedett népszerűségre, biztonságra, vagy politikai előnyökre, sokkal inkább azért alkotta meg ezt az írást, mert a lelkiismerete azt diktálta, hogy így helyes.” – Chris DeRose, a Last Chance for Annimals elnöke.
„Steven Best rámutat: ha meg akarjuk szüntetni a pusztító emberi körülményeket és szokásokat, akkor szükségünk lesz a legelszántabb küzdő politikára, amit csak fel tudunk vonultatni.” Jim Mason, az An Unnatural Order. The Roots of Our Destruction of Nature c. könyv írója.
„Nem tudok vitába szállni Norm Phelps-szel amikor azt állítja, hogy ’talán ez lesz a XXI. század legfontosabb könyve’.” Ronnie Lee, az Annimal Libertion Front alapítója.
Fordította: Szélné B. Ági
Könyvismertető: Dr. Steve Best, „A teljes felszabadítás politikája: A XXI. század forradalma”
Steven Best: The Politics of Total Liberation (A teljes felszabadítás politikája)
„Disztópiás és apokaliptikus korunkban, a gyorsuló szociális és ökológiai válságok korában ez a könyv a teljes felszabadítás forradalmi politikáját hirdeti meg a 21. század számára” – ezzel a felütéssel indítja 2014-ben németül,1 majd 2015-ben angolul2 is megjelent könyvét Steven Best, az állatjogok nemzetközi hírű szószólója, az El Pasó-i Texasi Egyetem filozófus docense. A „teljes” vagy „totális” felszabadításnak, a könyv kulcsfogalmának Best számára konkrét, mozgalmi jelentése van: a politikai felszabadító, az állatfelszabadító és az ökológiai felszabadító mozgalmak összességét jelenti, valamint a kölcsönhatásaikat, amelyek hidat építenek a demokrácia és az ökológia, a fenntarthatóság és a vegán életmód, a társadalmi igazságosság és az állatjogok közé. Ha (ha!) Best társadalomképe és jövőképe reális, akkor a totális felszabadítás három folyama egy mederben fog egyesülni, s végül egymást erősítve fogja elsodorni az alá- és fölérendeltségen alapuló, hierarchikus, fenntarthatatlan társadalmi formációkat, az omnicid civilizációs berendezkedést és a globális kapitalizmust, amely túljutott zenitjén és megérett a pusztulásra.
A könyv minden (potenciális) olvasója egyetérthet abban, hogy haszonállati szemmel nézve valóban apokaliptikus korban élünk. Mi, emberek soha nem tenyésztettünk olyan embertelen hatékonysággal, soha nem gyilkoltunk olyan elképesztő tömegben velünk egylényegű gerinces állatokat, mint a legutóbbi évtizedekben. A vegán mozgalmak erőfeszítései ellenére a közeljövőben egyre több lesz a munka a vágóhidakon, mert a legnépesebb ázsiai országokban a hús iránti fizetőképes kereslet növekedése várható. Mégsem hiszem, ellentétben a szerzővel, hogy civilizációs berendezkedésünk teljes tagadásával tehetjük a legtöbbet civilizációs berendezkedésünk veszteseiért. Véleményem szerint ez rossz – vagy csak periférikus csoportok számára jó – stratégia.
A kapitalizmus kifejlődése elképzelhetetlen lett volna gyarmatosítás, rabszolga-kereskedelem, genocídium és környezetpusztítás nélkül, olvashatjuk a könyvben. Így igaz. Az sem vitatható, hogy a háziállatipar mai hatékonysága a tőkés piacgazdaság műve, és nap mint nap látjuk, hogy a húsipari, tejipari érdekcsoportok minden követ megmozgatnak, ha a fogyasztóik megtartásáról van szó. De nézzük az érem másik oldalát. Van-e a láthatáron olyan, nem kapitalista társadalmi berendezkedés, amelyben garantáltan szóhoz juthatnak a kisebbségi, köztük az állatvédelmi, állatjogi vélemények és érdekek? Van-e még egy olyan rendszer, ahol a lakosság gondolkodásmódjának, ízlésének változásai a keresleten keresztül azonnal és törvényszerűen átrendezik a kínálatot, kicsikarják az ehhez szükséges innovációt? A húsipar félelmetes ellenfél, de nem akadályozhatta meg, hogy egy emberöltőnyi idő alatt újdonságok ezreit felvonultató kínálat jöjjön létre a vega/vegán termékek piacán. Aggasztó a klímaváltozással kapcsolatos szkepticizmus a fejlett nyugati világban, de nem akadályozhatta meg a nap- és szélerőművek, elektromos autók fejlesztésének látványos sikereit. Aggasztóak bolygónk hatodik fajkipusztulási hullámának méretei is, de a környezet nagyszabású átalakítására képes társadalmi rendszerek közül éppen a fejlett tőkés piacgazdaságok liberális és demokratikus politikai intézményrendszere tudta felmutatni az önkorrekciónak legalább néhány jelét.
Szerzőnk a globális kapitalizmusnak csak a csúf – embert, állatot, természetet pusztító – arcát mutatja meg. Ezzel merőben ellentétes szemléletet tükröz Steven Pinker 2011-ben megjelent bestsellere, a The Better Angels of Our Nature (A bennünk lakozó jobb angyalok).3 Pinker csak az emberek közötti erőszakot (háborúkat, terrorcselekményeket, pogromokat, lincseléseket, gyilkosságokat, családon belüli bántalmazásokat) vizsgálja, de ezen a téren a mi korunkat találja a legerőszakmentesebb időszaknak fajunk eddigi történelmében. A háborúk és gyilkosságok korszakos trendjeinek elemzése után kitér egy viszonylag új történelmi trendre is: a „jogok forradalmára”, vagyis az etnikai kisebbségekkel, a nőkkel, a gyermekekkel, a homoszexuálisokkal és a nem humán állatokkal szembeni erőszak elutasítására, amely az elmúlt fél évszázadban fölerősödött. Pinker természetesen nem állítja, hogy ezek a mozgalmak mind el is érték a céljukat, és lehet, hogy túlságosan derűs képet fest az erőszak történelmi visszaszorulásáról, de az ő érveinek fényében nem árt fenntartásokkal kezelni Best „nincs vesztenivalónk” szemléletű akcionizmusát.
A nem humán nézőpont
Best mindenekelőtt az állatfelszabadítás ideológusa, és nem a radikális politikai vagy környezetvédő mozgalmaké, így természetes, hogy a totális felszabadítás elméletét a humán és nem humán állatok sorsközösségére, a hagyományos humanizmus fajista elfogultságoktól mentes kiterjesztésére építi. Kiindulópontja az állati nézőpont teóriája (animal standpoint theory), melynek fő tézise, hogy a (nem humán) állatok meghatározó erővel hatottak és hatnak az egész emberi történelemre, az emberiség lelki és társadalmi életére; az embernek a többi állat feletti uralkodása mintája és prototípusa volt az emberek egymás fölötti és a bioszféra egésze fölötti uralmának. Best a nietzschei perspektivizmus szellemében hangsúlyozza, hogy minden történetírás elfogultságokkal – elitista, patriarchális, rasszista, fajista elfogultságokkal – terhes, s hogy az állati nézőpont a baloldali politikai hagyományokkal megegyezően a kizsákmányoltak perspektíváját választja a kizsákmányolókéval szemben, az áldozatokét a feláldozóikkal szemben.
A környezeti determinizmus tanai már a 19. században megtörték az embert a természetből kiszakító történetírás egyeduralmát, de nem akadályozták meg, hogy egyre inkább használati tárgynak, nyersanyagnak, árucikknek, erőforrásnak tekintsük az állatokat. Tesszük ezt annak tudatában, hogy dinamikus kölcsönhatás áll fenn a humán és nem humán állatvilág között, és hogy az ember látszólagos egyeduralma koevolúciós egymásrautaltságot takar – nyilvánvalóan így volt ez vadászó-gyűjtögető őseink idejében, de így van ma is, mintegy 10 ezer évvel azután, hogy a földművelés és az állattenyésztés megjelenésével fajunk megtette első lépéseit abban a vérontásos technológiai diadalmenetben, amit képmutató eufemizmussal a haszonállataink háziasításának nevezünk.
Az újkőkor évezredeiben a mezőgazdasági árutermelés, a szarvasmarha- és a lótenyésztés megjelenése kedvezett a társadalom patriarchális és hierarchikus átrendeződésének, a hatalmi központok megerősödésének, a hadviselésnek. Jeremy Rifkin „kurgánhipotézise” szerint mintegy 4400 évvel Krisztus előtt a nyugat-ázsiai sztyeppékről hatalmas marhacsordákat terelő félnomád, hadviselő törzsek árasztották el Kelet- és Dél-Európa békés neolitikus falvait. A világhódító Európa az ő indoeurópai nyelveik és az ő dominátor kultúrájuk örököse, az állattenyésztés kezdeteiig visszavezethető humán faji szupremácia elve az állami és birodalmi társadalmi hierarchiák, a gyarmatosítás és a rasszizmus prototípusa.
A más állatokkal szembeni viselkedésünk fajilag elfogulatlan megítéléséhez Best az újabb időkből William Ralph Inge anglikán lelkészt és teológus professzort (1860–1954) hívja segítségül: „Uralmunk alá hajtottuk az állatvilág többi részét, s prémes vagy tollas távoli unokatestvéreinkkel oly komiszul bántunk, hogy ha képesek lennének megalkotni a maguk vallását, a Sátánt minden bizonnyal emberi formában ábrázolnák.” Isaac Bashevis Singer szerint a haszonállataink permanens vészkorszakban élnek: „Az állatokkal szemben mindenki nácivá válik. Az önelégültség, amivel az ember kénye-kedve szerint bánik más állatokkal, a legszélsőségesebb rasszista nézeteket és az »aki bírja, marja« jogfelfogást példázza.” Évezredekkel az erkölcstan vallásokon és filozófiai rendszereken átívelő aranyszabálya után („úgy bánj másokkal, ahogy elvárod, hogy mások bánjanak veled”), 1-2 évszázaddal Kant kategorikus imperatívusza után és évtizedekkel Darwinnak az ember származását megvilágító munkája után kellett hogy megszülessen Inge és Singer megfellebbezhetetlen ítélete.
Az „új abolicionizmus” és a pacifizmus bírálata
Ahogy a rasszizmusnak, a rabszolgatartásnak és rabszolga-kereskedelemnek a humán faji szupremácia elve volt a természetes előképe, úgy a rabszolga-felszabadítás mozgalma (abolicionizmus) mintaként szolgált az állatfelszabadítási törekvésekhez. Felvillantja a könyv a 19. századi amerikai rabszolga-felszabadítási küzdelmek néhány alakját a harcra buzdító David Walkertől és Henry Highland Garnettől az erőszak nélküli akciókra szólító William Lloyd Garrisonon át Frederick Douglassig, akinek 1857-es beszédét Best az állatfelszabadítás „pszeudo-abolicionistáinak” címezve idézi: „Ha nincs harc, nincs haladás sem. Aki a szabadság hívének vallja magát, de elutasítja az agitációt, ahhoz az emberhez hasonlít, aki várja a termést, anélkül, hogy felszántotta volna a földet; aki esőt akar villámlás és mennydörgés nélkül; aki tengerre szállna, de sérti a fülét a hullámok félelmetes moraja.”
A rasszista rabszolgatartás ellenfeleihez hasonlóan a fajista állattartás ellenzői is széles spektrumon helyezkednek el. Az egyik nagy csoportjuk (a welfare-istáké) az állatok kizsákmányolásának kegyetlen módszereit kifogásolja, a másik nagy csoport (az állatjogvédőké) elfogadhatatlannak tart minden állathasználatot. Az összes csoport erőszakmentességet hirdet, de az egyik szűkebben, a másik tágabban definiálja a tilalom alá eső erőszakot. Egy részük nem riad vissza a drámai konfrontációktól – hangsúlyozva, hogy Gandhi és Martin Luther King is élt ezzel az eszközzel annak idején –, többségük azonban a mai állatjogi mozgalmakban uralkodó „félénk, apolitikus pacifizmust képviseli”, amelyet Best gúnyosan passzivizmusnak nevez.
A különböző állatjóléti és állatjogvédő mozgalmak általában egymással szemben határozzák meg magukat. Sajnos ez a könyv sem a különböző csoportok párbeszédét, hanem az elkülönülésüket erősíti. Best válságosnak tartja a helyzetet. Csalódottan veszi tudomásul, hogy a nagy mainstream csoportok, például a People for the Ethical Treatment of Animals (PETA), a Humane Society of the United States (HSUS), a Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals (RSPCA) és az American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (ASPCA) welfare-ista programjait olykor nehéz az állati termékeket előállító iparágak PR-jától elkülöníteni. Az igazi új abolicionizmus szelleme Best szerint nem ezekben a csoportokban, hanem az 1976-ban, Angliában, egy vadászatellenes csoportból kivált és közvetlen – sokak szerint szélsőséges és kontraproduktív – akcióiról ismert Animal Liberation Frontban (ALF) él tovább.
Best legalább olyan keményen bírálja Gary Francione abolicionista körét is – akikkel az állatfelszabadítás elvi alapjaiban és végső céljaiban egyetért –, mint az állatjóléti pragmatizmus híveit. Szerinte Francione monopolizálta az abolicionista mozgalmat, politikamentessé tette azt, kiszakította a való életből, híveivel egy beszűkült vegán filozófia internetes elefántcsonttornyába vonult, ahonnan nem látszanak az állattartás mindennapjainak cselekvésért kiáltó borzalmai. Mint tudjuk és mint a könyvben is olvashatjuk, Francione és hívei ezzel szemben azzal érvelnek az emberek fogyasztói viselkedésének, egyéni etikai választásainak a középpontba állítása mellett, hogy távlatilag csak ez a szemléletváltozás vezethet sikerre, és a radikális szervezetek akciói többet ártanak, mint amennyit használnak, mert az állatjogi mozgalmak ellen hangolják az állatellenes jogsértésekre ma még nem elég érzékeny közvéleményt.
Az újragondolt forradalom: kivel és hogyan?
Úgy sejtem, az Egyesült Államokban 2010-2011-ben szárnyra kapott Occupy (elfoglaló) mozgalmak átmeneti sikerei érlelték meg Bestben azt a stratégiai tervet, hogy a radikális baloldali, zöld és anarchista mozgalmakban keressen szövetségeseket az állatfelszabadítás akciózó szárnyának megerősítéséhez. Ő maga tudja a legjobban, hogy nem könnyű utat választott: „Bonyolult és tartós szövetségeket kialakítani változatos programokra szerveződött csoportokhoz tartozó humán állatok között, és olyan ellenállási mozgalmat építeni, amely elég erős ahhoz, hogy radikális társadalmi átalakulást generáljon egy mély válság kellős közepén, s ne roppanjon össze, ha ellenállással és elnyomással találja szemben magát, nyilvánvalóan nem könnyű vállalkozás.” Az Occupy azóta szétforgácsolódott, bár a mozgalom alapeszméi – a szembenállás a Wall Streettel és a nagyvállalatok politikai befolyásával – a demokrata oldalon fontos szerephez jutottak a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban.
Best szövetségi politikájának nehézségei közül a legkézenfekvőbb, hogy a baloldali társadalomfilozófiák hagyományosan emberközpontúak. Például Marx a Gazdasági és filozófiai kéziratokban élesen elválasztja az embert az állatvilágtól, mint az egyetlen olyan lényt, amelyiknek tudata és szabad akarata van, s amelyik sokrétű lelki és társadalmi életet él. A másik komoly nehézség az állatjogvédő mozgalmak összetételében keresendő. A baloldali libertariánus Takis Fotopoulos, az Inkluzív Demokrácia projekt alapítója szerint az uralkodóan reformista szemléletű állatjogvédő mozgalom afféle népfrontos szerveződésként olyan alapvető értékek körül próbál egységet teremteni, amelyekben a politikával nem foglalkozóktól a konzervatív és a liberális meggyőződésűeken át egészen a radikális anarchistákig mindenki egyetérthet; ám ebből adódóan majdnem elképzelhetetlen, hogy a „jogok” filozófiájából e népfrontban a kapitalizmust és annak hatalmi struktúráit holisztikusan bíráló rendszerellenesség bontakozzék ki.
A nehézségek dacára sem tűr halasztást fajközéppontú etikai elveink, identitásaink, értékeink és világnézeteink kopernikuszi forradalma, mondja Best, de közben nemcsak kopernikuszi (szemléleti), hanem „elfoglaló” (utcai) forradalomra is gondol. Négy, szorosan egymáshoz kapcsolódó irányelvre építi a militáns közvetlen cselekvést is magába foglaló módszertanát:
1. Törekvés a minden dogmát elvető nietzschei „intellektuális becsületesség” erényére.
2. Pragmatizmus: filozófiai és morális tanok helyett a teljes felszabadítás kategorikus imperatívusza határozza meg a lépéseinket a mindenkori helyzettől függően.
3. Kontextualizmus: a körülmények és eshetőségek figyelembevétele a maguk komplexitásában. (Milyen taktikák a legmegfelelőbbek az adott helyzetben?) A helyzetek értékelésében elmozdulás az a priori szabályoktól az a posteriori diagnosztika felé.
4. Plurális megközelítés: mindig az adott helyzetnek megfelelő módszerek és taktikák alkalmazása. Az egyetlen szabály az, hogy nincs szabály. (A szabálynélküliséggel mint főszabállyal kapcsolatos hiányérzetemre később visszatérek még.)
Kognitív etológia és a humanizmus megújulása
A könyv utolsó két fejezete a humán és nem humán állatok tudományos leírásának mérföldköveivel és a morális fejlődés követendő irányával foglalkozik. Bruce Mazlish könyve, a The Fourth Discontinuity (A negyedik diszkontinuitás) gondolatmenetét követve Best a kopernikuszi, a darwini, a freudi fordulatot, végül a számítógépek és a mesterséges intelligencia megjelenését tekinti a négy megrendítő ütésnek, amit a tudomány az ember önelégült, nárcisztikus önképére mért. Nem szabad lebecsülnünk fajunk nárcizmusát, írja, de a „racionális embernek” minden csapás után újra kellett gondolnia az identitását – meg kellett tanulnia az evolúcióbiológia megszületése után az állatvilág részének, az ökológia létrejöttekor az ökoszisztémák, a bioszféra részének látni magát.
A zoológusok, etológusok is sokat tettek a Homo sapiens és a többi állatfaj közötti válaszfal lebontásáért, különösen azután, hogy Donald Griffin az 1970-es évek végén lerakta a kognitív etológia alapjait. Kiderült, hogy sok madárnak meghökkentően jó a memóriája, a térbeli tájékozódása és a problémamegoldó képessége, bizonyosságot szereztünk cetek, delfinek, csimpánzok és gorillák gondolkodási és nyelvi képességeiről – a csimpánzok például legalább 30 különböző jelentésű hangot használnak a kommunikációjukban –, de prérikutyákról, mókusokról és csirkékről is megállapították, hogy képesek hangokkal üzenni egymásnak. Alig van olyan emberi érzelem, amit ne írtak volna le állatokon: tanulmányok sora született félelemtől, stressztől, magánytól, féltékenységtől szenvedő és zavartságukat, büszkeségüket, örömüket, szeretetüket kimutató állatokról. Majmok, elefántok, farkasok, cetek, delfinek, hiénák, patkányok és egerek viselkedéséből olvasták ki az etológusok az önfeláldozás, az igazságérzet, az empátia, a gondoskodás vagy a gyász jeleit. Egyre körültekintőbbnek kell lennünk, ha az emberi faj egyediségét akarjuk bizonyítani, és anatómiai, élettani, neurobiológiai, genetikai, etológiai adatok tömkelegével igazolhatjuk, hogy az összes többi fajjal együtt az ember is egy evolúciós kontinuum része.
Szerzőnk Michel Foucault nyomán elutasítja az aufkléristák eszméjét: azt, hogy a boldogság és a szabadság kéz a kézben jár az észszerűség, a tudomány és a technológia fejlődésével. A fejlődés (haladás) posztmodern, poszthumanista értelmezése alapján elveti a nyertesek és vesztesek zéró összegű játszmáit. A fejlődés egyetlen értelmes irányát az élet és az életkörülmények javulásában látja – feltéve, hogy ennek haszonélvezője nem egy faj, hanem bolygónk teljes bioszférája. Az a fejlődés, ami szentesíti a többség kizsákmányolását a kisebbség érdekében, diszfunkcionális és végzetes, az egyenlő elbírálás (equal consideration) demokratikus elvét az emberi érdekeken túl az állatok és az ökológiai fenntarthatóság érdekében is érvényesíteni kell.
Direkt akciók indirekt következményekkel
Egyetemi, szakmai berkekben Steven Best azzal a trilógiával alapozta meg ismertségét, amelyet a posztmodern elméletről és kulturális tanulmányokról írt Doug Kellnerrel: Postmodern Theory: Critical Interrogations (A posztmodern elmélet: kritikai kérdések, 1991), The Postmodern Turn (A posztmodern fordulat, 1997) és The Postmodern Adventure: Science, Technology, and Cultural Studies at the Third Millennium (A posztmodern kaland: tudomány, technológia és kulturális tanulmányok a harmadik ezredfordulón, 2001). Tevékenységének súlypontja a 2000-es években az állatjogi aktivizmus elméletére és gyakorlatára helyeződött át. Egyik szerkesztője és szerzője volt az Animal Liberation Frontról megjelent első tanulmánykötetnek: Animal Liberation Front, Terrorists or Freedom Fighters? Reflections on the Liberation of Animals (Animal Liberation Front: terroristák vagy szabadságharcosok? Gondolatok az állatok felszabadításáról, 2004). Első saját, állatjogi témájú könyve az Animal Rights and Moral Progress: The Struggle for Human Evolution (Állatjogok és morális fejlődés: küzdelem az ember evolúciójáért, 2006). Tevékeny szerepet játszott az Institute of Critical Animal Studies (ICAS) weboldal, a Journal of Critical Animal Studies és a Green Theory and Practice című folyóiratok alapításában.
A mainstream médiában 2005-ben emlegették legtöbbször Steven Best nevét, amikor a brit belügyi hatóságok megtagadták tőle a beutazási engedélyt. Abból az alkalomból szeretett volna Angliába utazni, hogy állatvédő mozgalmak tiltakozásainak eredményeként bezárták a Newchurch Farmot, ahol kísérleti célokra tenyésztettek tengerimalacokat. A belügyminiszter nem sokkal a 2005-ös londoni terrortámadás után azzal indokolta döntését, hogy Best súlyos bűncselekmények pártolójaként nyilvánult meg, és a kérelmet elutasító levelében idézte Bestnek a Daily Telegraphban megjelent nyilatkozatát: „Nem vagyunk terroristák, de fenyegetést jelentünk. Fenyegetést mind gazdaságilag, mind filozófiailag. Hatalmunk nem a szavazati jogunkból fakad, hanem abból, hogy le tudjuk állítani a termelést. Törvényt fogunk szegni és kárt teszünk mások tulajdonában, amíg az ügyünket győzelemre nem visszük.”
Napi hírré egyszerűsödtek ebben a sok évvel ezelőtti incidensben az etikus cél érdekében használt törvényen kívüli eszközök megítélésének dilemmái. Úgy vélem, Best nemcsak az akkori nyilatkozatában fogalmazott forrófejűen, de ebben a könyvében sem ad vezérfonalat az aktivistáknak a mindenkori legcélravezetőbb módszerek és eszközök etikailag haszonelvű kiválasztásához. A militáns akcionizmus felé is nyitott plurális megközelítése (lásd fent) korrekt kiindulópont lehetne, ha az állatjogvédők közössége megállapodna az akciók szigorú feltételeiben és korlátaiban – például, az erőszak tilalmán túl abban, hogy erőszakmentes törvényszegésnek is csak a közvélemény szemében kirívóan kegyetlen állathasználat megállítása érdekében lehet helye, mert a közvetlen céljával ellentétes közvetett hatást ér el minden olyan akció, ahol a közvélemény nem érzi szélsőségesebbnek az állatkínzást az aktivisták fellépésénél.
Sajnálom, hogy a módszerek és eszközök megválasztásának feltételeivel és korlátaival ez a könyv csak érintőleg és általánosságban foglalkozik. Sajnálom, hogy az antifajista mozgalom egyik jelentős ideológusa úgy érzi, hogy radikális anarchista, szocialista és ökológiai csoportok vegyes konglomerátumában jobb szövetségesre találhat, mint azokban az állatjogvédőkben, akik látványos akciók nélkül dolgoznak a mai, fajilag mélyen diszkriminatív nevelés, oktatás, közbeszéd és közgondolkodás megújításán.
Köszönetnyilvánítás. Köszönöm Annemarie Töpfernek, hogy a recenzió megírásához rendelkezésemre bocsátotta Steven Best könyvét.
Hivatkozások:
1. https://www.amazon.de/Totale-Befreiung-Eine-Revolution-Jahrhundert/dp/3926914572
2. https://www.amazon.com/Politics-Total-Liberation-Revolution-Political/dp/1137471115
A kép forrása: https://drstevebest.wordpress.com/bio-and-cv/
Attila Garai
