Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek
Hogyan csináljam? Infobázis

Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek

A vegán kutyatartás gyakran erőteljes vitákat vált ki. Ez érthető, hiszen négylábú társaink a mi kis szőrös gyerekeink, akiknek a legjobbat szeretnénk. Én is kétkedve fogadtam legelőször, és nem is foglalkoztam a dologgal egy jó ideig. De miután megismertem Anna három tappancsos családtagját, akik vegán életmódon éltek, és elkezdtem kutakodni a témában, meggyőződtem róla, hogy semmi rosszat nem teszek Tódival. Azóta sok vegán kutyával találkoztam, és eddig még senkitől nem hallottam negatív tapasztalatot.

Az első hónapokban különösen odafigyeltem minden szokatlan dologra, de nem hogy romlást nem tapasztaltam, Tódi gyomorsav-problémája is megszűnt, vérképe csodás, 13,5 éves, de rendszeresen 6-8 évesnek nézik. Idősebb vagy túlsúlyos kutyáknak, emésztési illetve szőr- és bőrproblémák esetén egyébként is ajánlott a növényi étrend a könnyen emészthető tápanyagok és a nagyobb mennyiségű rost miatt, allergia esetén pedig a hipoallergén tápok nélkülözhetetlenek. Persze csodát nem tesz ez az étrend sem, nem minden meglévő problémája múlt el, és az idő sajnos neki is fehéríti a pofiját, de egészségi állapota korához képest több mint kielégítő.

todi_kutya

Miért vegán?

De miért vegán? Az elv egyszerű: bár szőrös gyerekeink számunkra sokkal fontosabbak, mint a többi állat, de ahogyan nem vernénk meg egy másik gyereket, hogy a játékait elvegyük, és saját gyerekeinknek adjuk, így más állatok életét sem vesszük el, hogy a családtagjainkat tápláljuk. Szerencsére erre nincs is szükség.

 

Jó ez a kutyának?

A kutyák már nem farkasok, emésztésük (és valljuk be, mindenük) óriási mértékben átalakult, mióta velünk élnek. A növényi tápok jelenléte önmagában is azt sugallja, hogy van rá igény (és biztos vagyok benne, hogy nem az „elvetemült vegánok” miatt, mert a vegánok közül sem mindenki eteti vegánul a kutyáját), az allergiás, szőrproblémás és egyéb egészségügyi esetek sajnos egyáltalán nem ritkák. A tápokat szintetikus vitaminokkal dúsítják, legyen szó bármelyik tápról (kivéve talán a legolcsóbbakat), tehát az nem újdonság, hogy ezeket nem csak a „vadonban” lehet megszerezni. A makrotápanyagok (szénhidrát, fehérje, zsír) pedig, az összes aminosavval együtt megtalálható a növényekben.

Az olcsóbb és közepesen drága húsos tápokba „emberi fogyasztásra nem alkalmas” húsok és egyéb állati és növényi anyagok kerülnek. Ez jelenthet sok mindent, de nem sok jót. Beteg, daganatos állatok, kicsit romlott hús, nem fogyasztható testrészek, szervek (pl. tisztítatlan belek), csontok lisztté őrölve, gyepmesteri telepeken meghalt állatok testei. Ezen kívül olyan adalékanyagokkal „dúsítják” az eledeleket, amik súlyos, akár halálos megbetegedésekhez vezetnek. Mégis, szinte senkit nem érdekel, ha valaki ilyen hulladékkal eteti a kutyáit. Nyilván van, akinek ennél nem telik többre, de sokan csak nem szánnak rá többet, „jólvanaz”.  Ezzel szemben a jól megtervezett, bio vegán táp etetése miatt rögtön „állatkínzót” kiált a nép. Éppen arra, aki nem kínoz senkit, ezzel szemben napokat öl bele a tájékozódásba annak érdekében, hogy mindenkinek a legjobb legyen.

A drágább húsos tápokon már sok esetben fel van tüntetve, hogy (kizárólag) emberi fogyasztásra alkalmas húst tartalmaz. Ez viszont azt is jelenti, hogy csak és kizárólag „háziállatok” etetése céljából ölnek meg „haszonállatokat”, nem a melléktermékeket használják fel. De ezek a kategóriák csak a fejünkben léteznek, a malacok okosabbak, mint a kutyák, a szarvasmarhák komplex társas kapcsolatokat tartanak fenn, a tyúkok pedig kb. egy 10 hónapos embergyerek értelmi szintjén vannak. Persze nem a képességeik alapján kellene az élethez való jogukat meghatározni, de így könnyebb elképzelni, mennyire félnek ők is a haláltól, és élni akarnak.

További vegán kutyák listája angolul. 

 

Állatkísérletek

Fontos még szót ejteni az állatkísérletekről. Sajnos nem arról van szó, hogy pár kutyát megkérnek, hogy kóstolják meg az új formulát, ízlik-e nekik.

Az egyik állatkísérlet során 24 fiatal kutyának eltávolították az egyik veséjét, majd a bal veséjüket részlegesen szétroncsolták, hogy megállapítsák, a protein hogyan befolyásolja a vesebeteg kutyákat. Nyolc kutya pusztult el ebben a vesekísérletben.
Forrás: Origo

Állatkísérletes tápok pl.: Hill’s Pet Nutrition (Colgate-Palmolive), Whiskas, Pedigree, Royal Canin, Sheba, Cesar, Kitekat, Frolic, Chappi, Trill (Mars), Iams, Eukanuba (Procter & Gamble), Tix, Ko-Kra, Romeo, Schnuvki, Chico, Premium, Rufus, Tropic, Purina (Nestlé Purina)

 


 

És végül a lényeg: a Magyarországon kapható vegán és vegetáriánus tápok, amiket kipróbáltunk, és amiket (még) nem.

 

Yarrah Bio Vegányarrah-organic-vegan-dog-food-2kg-01-500-o-500x500

Amit legelőször kipróbáltunk, az a Yarrah Bio márkájú kutyaeledel. Normál méretű, világos színű és kevéssé olajos kinézetű. Nálunk elfogyott, de láthatóan nem ez volt a kedvence Tódinak. Ennek ellenére olvastam olyan beszámolókat is, ahol a finnyás kutya imádta. A nedves tápjukat és a kutyakekszet viszont nagyon szereti Tódi, ezekről lejjebb olvashatsz.

  • Állatkísérlet-mentes cég
  • Hipoallergén táp
  • 100% vegán

Összetevők: Gabona* (búza*, kukorica*), növényi melléktermékek*, (napraforgómag*, búzadara*), szójabab*, élesztő, ásványi anyagok.
* = Ellenőrzött biológiai termesztésből, Skal 1301
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (15.000 NE/kg), D2-vitamin (1.500 NE/kg), E-vitamin [DL-alfa-tokoferol-acetát] (120 NE/kg.

Kiszerelések: 10 kg

Ár/kg: 1100 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

Pitti Boris Vega1633_PLA_Pitti_Boris_Vegetarische_Vollkost_1

Közepesen sötét barna színű táp, olajosabb, mint a Yarrah. Tartalmaz D3-Vitamint, amit szinte kizárólag a gyapjúban található lanolin segítségével szintetizálnak, a gyapjú megszerzése pedig sajnos egy rendkívül erőszakos folyamat (videó erősebb idegzetűeknek). Erről, és az állatkísérletekről megkérdeztem őket, update várható. Sok vitamint tartalmaz, és némi cukorrépát is, amit a kutyák szeretnek, de hogy jó-e nekik, az kétséges.

Összetevők:
Gabona, növényi fehérjekivonatok, növényi melléktermékek, olajok és zsírok, ásványok, magvak, élesztők, cukor.

Nyersanyagok:
Kukoricaglutén (kb. 25%), rizs (kb. 22%), kukorica (kb. 19%), árpa (kb. 15%), rizs-takarmányliszt (kb. 9%), ásványi anyagok (mono-kalcium-foszfát, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, kálium.klorid), kukoricaolaj, lenmag, cukorrépa-apríték, élesztők, hidrolizált élesztő-kivoantok, inulin.
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (14.040 NE/kg), D3-vitamin (1.400 NE/kg), C-vitamin (50 mg/kg), E-vitamin (150 mg/kg), B1-vitamin (3,8 mg/kg), B2-vitamin (5,1 mg/kg), B6-vitamin (3,7 mg/kg), B12-vitamin (27 mcg/kg), nikotinsav (42,1 mg/kg), d-pantotens (18,7 mg/kg), biotin (675 mcg/kg), kolin-klorid (675 mg/kg), folsav (0,9 mg/kg), mangán mint mangán-(II)-oxid (36 mg/kg), réz mint réz-(II)-szulfát (10 mg/kg), cink mint cink-oxid (135 mg/kg), vas mint vas-(II)-szulfát (90 mg/kg), kobalt mint kobalt-(II)-szulfát (1 mg/kg), jód mint kálium-jodid (1 mg/kg), szelén mint nátrium-szelenit (0,2 mg/kg), lecitin (3 g/kg).

Kiszerelés: 15 kg

Ár/kg: 700 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

Trainer Fitness 3 Vegetaltrainer-fitness-3-adult-mediummaxi-vegetal-

Ez a legzsírosabb és a legsötétebb színű a 3 közül, Tódi szereti. D3-t tartalmaz, amit lanolinból szintetizálnak, így nem felel meg a vegán elveknek.

  • Gabonamentes
  • Állatkísérlet-mentes
  • Gyümölcsökkel és gyógynövényekkel

Összetevők:
Burgonya (45%), borsófehérje, kukoricaolaj (10%), borsó (7%), burgonyafehérje, ásványi anyagok, lenmag, szárított spenót, bab (2,5%), vegetáriánus eredetű hidrolizált fehérje, FOS (frukto-oligo-szacharidok) (0,3%), ligno-cellulóz, ananász-szár szárazkivonat (0,1%), gojicserje szárazkivonat (0,05%), tengeri alga (schizochytrium spp.) (0,05%).
Adalékanyagok/kg:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (26.000 NE/kg), D3-vitamin (1.350 NE/kg), E-vitamin 555 (mg/kg), kolin-klorid (1.800 mg/kg), DL-metionin (4.100 mg/kg), réz-szulfát pentahidrát (50 mg/kg) [réz] (12,5 mg/kg), vas-karbonát (395 mg/kg) [vas] (150 mg/kg), vízmentes kalcium-jodát (25 mg/kg) [jód] (2,5 mg/kg), nátrium-szelenit (20 mg/kg) [szelén] (0,2 mg/kg), cink-oxid (265 mg/kg) [cink] (195 mg/kg), mangán-II-oxid (55 mg/kg) [mangán] (35 mg/kg).

Kiszerelés: 12,5 kg

Ár/kg: 1 063 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu
Eledelporta.hu

 

Green PetFood VeggieDog70937_pla_josera_green_petfood_veggiedog_light_3

Több verziója létezik, itthon a normál és a csökkentett zsírtartalmú kapható. A tápban található D3 vitamin sajnos állati eredetű, de ezen igyekeznek változtatni. A cég nagyon törekszik a fenntartható megoldások népszerűsítésére.

  • Papír csomagolás
  • Öko felfogású vállalat
  • Gyümölcsökkel, gyógynövényekkel, algával
  • Állatkísérlet-mentes cég

    Light (csökkentett zsírtartalmú):

Zsírtartalma éppen a Yarrah és a Pitti Boris között van, színe sötétbarna, alakja lapos korong. Ha a D3-vitamin kérdése megoldódna, ez lenne a kedvenc tápunk, Tódi két másodperc alatt felszippantja az adagját, annyira ízlik neki. A szemek alakja miatt gyenge fogacskáival is el tudja őket roppantani, tele van vitaminokkal, a csomagolása pedig minden etetéskor jó érzéssel tölt el. Szakmai ártalom. :)

Összetevők:
Tönköly 20%, burgonyafehérje, teljes kiőrlésű kukorica, árpa, napraforgóolaj, csillagfürt 5% élesztő (részben hidrolizált), kukoricafehérje, réparost, ásványi anyagok, almarost, borsóliszt (természetes aminosav-forrás), növényi fehérje (hidrolizált).
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (12.000 NE/kg), D3-vitamin (1.200 NE/kg), E-vitamin (130 mg/kg), B1-vitamin (10 mg/kg), B2-vitamin (15 mg/kg), B6-vitamin (15 mg/kg), B12-vitamin (70 mg/kg), C-vitamin (100 mg/kg), niacin (60 mg/kg), pantoténsav (40 mg/kg), folsav (4 mg/kg), L-karnitin (300 mg/kg), biotin (600 mcg/kg), taurin (1.000 mg/kg), vas (180 mg/kg), cink (160 mg/kg), mangán (16 mg/kg), réz (20 mg/kg), jód (2 mg/kg), szelén (0,25 mg/kg).

Kiszerelés: 15 kg

Ár/kg: 866 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

    Gabonamentes: 

Világosbarna, hosszúkás szemek, zsírtartalma mint a Trainer Fitnessé. Ezt is próbáltuk, Tódi imádja, és az összetétele is nagyon jó (leszámítva a D3 vitamint).

Összetevők:
Burgonya (szárított) (41,0%), borsóliszt (aminosavak természetes forrása) (14,0 %), burgonyafehérje, napraforgóolaj, élesztő (részben hidrolizált, ásványi anyagok, réparost, almarost (3,0%), növényi fehérje (hyidrolizált), cikóriagyökér (őrölt, természetes inulin-forrás), gyógynövények és gyümölcsök (málna, fodormenta, petrezselyem, kamilla, csipkebogyó, édesgyökér, arónia, görögszénamag, áfonya, körömvirág, édeskömény) (0,1%), alga, szárított (0,05%).
Adalékanyagok:
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok:
A-vitamin (12.000 NE), D3-vitamin (1.200 NE), E-vitamin (130 mg), B1-vitamin (10 mg), B2-vitamin (15 mg), B6-vitamin (15 mg), B12-vitamin (70 mcg), niacin (60 mg), pantoténsav (40 mg), folsav (4 mg), L-karnitin (250 mg/kg), taurin (1000 mg/kg), biotin (600 mcg), C-vitamin (100 mg/kg), vas (180 mg), cink (220 mg), mangán (16 mg), réz (20 mg), jód (2,0 mg), szelén (0,3 mg).

Kiszerelés: 3 kg, 15 kg

Ár/kg: 1763 Ft vagy 1332 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

Amidogami-dog-vegan-dog-food-2kg-01-500-o-500x500_veggiestuff_com

Már Magyarországon is kapható az Amidog és az Amicat (cicaeledel) egy vegán házaspár jóvoltából. Két változata létezik, normál és kisméretű kutyáknak való. A Vegapet.hu jóvoltából kipróbálhattuk mindkét méretű változatát, és Tódi nagyon szereti.

  • Állatkísérlet-mentes

Összetétel: kukorica, kukoricaglutén, kukoricaolaj, rizsfehérje, egész borsó, cukorrépapép, lenmag, bikalcium-foszfát, hidrolizált növényi fehérje, burgonyafehérje, sörélesztő, kalcium-karbonát, nátrium-klorid, repceolaj.
Analitikai összetétel: Nedvesség 8%, nyersfehérje 27%, nyerszsír 14%, nyersrost 2.9%, nyershamu 6.2%.
Tápértékkel rendelkező adalékanyagok: A-vitamin 26,000 IU/kg, D3-vitamin 1,350 IU/kg, E-vitamin 355 mg/kg, réz-szulfát pentahidrát (réz) 50 mg/kg, vas-karbonát (vas) 348 mg/kg, kalcium-jodát, anhydrous (jód) 25 mg/kg, nátrium-szelenit (szelén) 20 mg/kg, cink-oxid (cink) 160 mg/kg, mangán-oxid (mangán) 56 mg/kg, L-karnitin 300 mg/kg.

Kiszerelések:
– Normál: 3 kg, 12,5 kg
– Kistestű: 0,6 kg, 1,5 kg

Ár/kg:
– Normál: 2080 Ft, 1550 Ft
– Kistestű: 2833 Ft, 2457 Ft

Itt rendelheted meg: vegapet.hu

 

MultiFit Vega Krokett

A közismert kisállat-felszerelés bolt, a Fressnapf is árul saját márkás, vegetáriánus kutyaeledelt. D3-t tartalmaz, amit lanolinból szintetizálnak, így nem felel meg a vegán elveknek. Tódi kutya megeszi, de nem ez tűnik a legjobb minőségűnek.

  • Állatkísérlet-mentes

multi fit vega krokett

Összetétel: kukoricakeményítő (22,2%), rizs (16 %), takarmányrizs-liszt, takarmányborsó-liszt (12 %), árpa (10 %), kukorica (10 %), kukoricacsíra-olaj (2,8%), lenmag (2,2 %), monokalcium-foszfát, almatörköly, kalcium-karbonát, sörélesztő (szárított), sörélesztő-kivonat (hidrolizált), nátrium-klorid, kálium-klorid, lignocellulóz, cikóriapor.
Analitikai összetevők: fehérje 23%, zsírtartalom 9%, nyershamu 7%, nyersrost 3,2%, kalcium 1,10%, foszfor 0,90%.
Adalékanyagok/kg: táplálkozásfiziológiai adalékanyagok: A-vitamin 15000 NE, D3-vitamin 1500 NE, E-vitamin (all-rac-alfa-tokoferil-acetát) 150mg, C-vitamin (L-aszkorbinsav) 62mg, B1-vitamin 7,2mg, B2-vitamin 10,8mg, B6-vitamin 4mg, B21-vitamin 0,06mg, kalcium-D-pantotenát 20mg, niacin 45mg, biotin 0,4mg, folsav 1mg, Kolinklorid 800mg, L-lizin-mono-hidroklorid 575mg, réz (réz(II)-szulfát, pentahidrát) 13,5mg, vas (vas(II)-szulfát, monohidrát) 76mg, jód (kálium-jodid) 1,3mg, mangán (mangán(II)-oxid) 28mg, szelén (nátrium-szelenit) 0,3mg, cink (cink-szulfát, monohidrát) 135mg.

Kiszerelés: 2,5 kg és 12 kg

Ár/kg: 1120 Ft vagy 917 Ft

Hol veheted meg: Fressnapf

 

Trovet Exclusiontovet_exclusion_vegetarian_dogfod

Ezt sem próbáltuk még, a feltüntetett logó szerint vegetáriánus táp allergiás kutyák részére, de 100% növényi eredetű alapanyagról írnak a weboldalon. D3-t tartalmaz, amit feltehetőleg lanolinból szintetizálnak, így nem felel meg a vegán elveknek.  Állatkísérletekkel kapcsolatban nincs infó, ezzel kapcsolatban megkérdeztem őket, de nem válaszoltak, tehát esélyesen kutyákon végeznek kísérleteket.

  • hipoallergén

Összetevők: kukorica, szója fehérje koncentrátum, kukoricaolaj, ásványi sók, burgonyafehérje, rizs, pálmaolaj, cukorrépa-apríték, élesztőkivonat (hidrolizátum: manno oligoszaharidok forrása)
Analitikai összetevők: fehérje 21,5%, zsír 14%, szervetlen anyag 7,6%, rost 2%, nedvesség 8%, szénhidrátok 46,9%, A-vitamin 22250 IU/kg, D3-vitamin 2225  IU/kg, E-vitamin 100 mg/kg, kalcium 1,5%, foszfor 1%, nátrium 0,25%, kálium 0,67%, vas 132 mg/kg, réz 2 mg/kg, cink 86 mg/kg, mangán 31 mg/kg, jód 1,8 mg/kg.

Kiszerelés: 2,5 kg, 12,5 kg

Ár/kg: 2 480 Ft vagy 1 375 Ft

Itt rendelheted meg:
Petnet.hu
Zoofast.hu
Petissimo.hu

 


Nedves kutyaeledel

 

Yarrah Bio Vegetáriánus tálcás nedves táp

80029-YARRAH-150G-VEG-DOG-PATENedves tápot általában nincs sok értelme adni a kutyusnak, mivel a szárazak nagyobb sűrűségben tartalmazzák ugyanazokat a tápanyagokat. Válogatós kutyáknak viszont jól jöhet, és új táphoz való átszoktatáskor is segíthet. Én csak kiegészítésnek használom.

Összetétel: Szója*, zöldségek (zöldborsó* 6.4%, sárgarépa* 1.6%), zöldségszármazékok*,olajok* (napraforgóolaj*), lestyán*, gyümölcsök* (csipkebogyó 0.2%), ásványi anyagok.
* = ellenőrzötten organikus forrásból, Skal 1301.

Ár: 1 790 Ft (6 x 150 g)

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

ami-dog-konzerv-400Amí Dog Vegán konzerv nedves táp

Az Amí termékeket még egyáltalán nem próbáltuk, de összetétele alapján szimpatikus ez is.

Összetevők: bab, répa 12%, lencse, burgonya, borsó, napraforgóolaj, borsófehérje, ásványi anyagok, hidrolizált növényi fehérje.

Ár: 890 Ft-tól (400 g)

Kiszerelések: 150 g, 400 g

Itt rendelheted meg: vegapet.hu

 

 

dog's love vegán kutyakajaDog’s Love Bio vegán nedves táp

Összetevők: bio sárgarépa, bio cukkini, bio édesburgonya, bio spenót, bio alma, bio körte, bio bazsalikom, bio pitypanglevél, tengeri alga, egyéb ásványi anyagok.

Ár: 3990 Ft (400 g)

Kiszerelés: 400 g

Itt rendelheted meg: vitaldog.hu

 

 


 

Kutyakeksz, rágócsont

64016_PLA_Yarrah_Bio_vegetarische_Kekse_250g_6

Yarrah Bio kutyakeksz

Szintén a Yarrah Bio terméke ez a kutyakeksz, amit csak úgy nasinak szokott kapni a kisöreg.

Összetétel: gabona* (búza*, kukorica*), cukor* (glükóz szirup kukoricából*), olajok* (napraforgó olaj*), ásványi anyagok.
* = from controlled organic farming sources, Skal 1301.

Kiszerelés: 250 g

Ár: 850 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

Trixie Veggies

343665_trixie_denta_fun_4st_ck_7Összetevői alapján ez a fogápoló rágócsont vegán, de sajnos tartalmaz mesterséges adalékanyagokat, emiatt csak ritkán veszem. Több méretben kapható, Tódi szereti.

Összetevők:
Kukorica keményítő, búzaliszt, glicerin, klorofill, élesztő, só, malátacukor.

Adalékanyagok:
Tartósítószerek és színezékek.

Ár: 590 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

Dein Bestes Fogkefe

Dein Bestes vegetáriánus kutyafogkefeA DM-nek is van saját márkás, vegán „kutyafogkeféje”, a Dein Bestes Fogkefe Kutyáknak. Összetétele egyszerű, a 6 db-os csomagban kétféle színű, fogkefe alakú rágóka van. Színezéket ez is tartalmaz. Tódi ennek ellenére szívesen rágcsálja.

Összetevők: Gabonák, növényi melléktermékek, élesztő.

Adalékanyagok: színezékek.

Kiszerelés: 85 g

Itt vásárolhatod meg: DM drogériák

 

Bauveg Snack Vegán Jutalomfalat KutyáknakBauveg Snack Vegán rágóka/jutalomfalat

Tódi a sütőtököset próbálta, és imádta – ezen nem nagyon lepődtem meg. Köszi a tippet Veronikának!

Édesburgonya és sütőtök

Összetevők: Zöldségek 55 % (91 % édesburgonya és sütőtök 9 %), kasszava (manióka) keményítő, olajok és zsírok (növényi), sörélesztő.

Édesburgonya

Összetevők: Édesburgonya 98%, szacharóz

Édesburgonya és rizs

Összetevők: Kasszava (manióka) keményítő, rizsliszt 16 %, édesburgonya 10 %, olajok és zsírok (növényi), sörélesztő

Kiszerelés: 100 g

Ár: 799 Ft

Itt rendelheted meg: Petissimo.hu

 

dental-stick-large-25-kg-5x7-pz-feliciFelici Insieme Dental Sticks

A Sparban kapható, olasz termék. Különböző méretű kutyáknak különböző méretű rágcsát kínálnak, különböző kiszerelésben. Tódi ezt is szerette.

Köszi a tippet Adrinak!

Összetevők: Kukorica keményítő, kukorica liszt, glicerin, élesztőkivonat, növényi olaj, természete színezékek, EU-ban engedélyezett antioxidánsok és tartósítószerek, aroma, cikóriagyökér-kivonat.

Itt vásárolhatod meg: Spar és Interspar üzletek

 

ami-dog-ragocsont-750Amí Dog rágócsontok

Kétféle méretben létezik, főleg gabonát tartalmaz, a „tápértékkel rendelkező adalékanyagok” szerintem vitaminokat és ásványi anyagokat jelenthetnek.

Összetevők: gabonák, tápértékkel rendelkező adalékanyagok.

Méretek: 250 g, 750 g

Árak: 320 Ft, 790 Ft

Itt rendelheted meg: vegapet.hu

 

fressnapf select gold dental stickSelect Gold Sensitive Dental Snack

A Fressnapf nem csak száraz tápot forgalmaz, hipoallergén, gabonamentes fogápoló rágócsontjuk is van 3 méretben (mini, medium, maxi), amik azonos összetételűek. 9 hónapos kortól adható. Ezen kívül a közepes méretből kapható algás is, mely egy kicsit drágább, de az alap összetevőkön sok fincsiséget tartalmaz. Köszi a tippet Bernadettnek!

Sima összetétel: burgonyaliszt (41 %), tápiókakeményítő (22 %), glicerin, porcellulóz, élesztők, ásványi anyagok, repceolaj.
Algás összetétel: burgonyaliszt (35 %), tápiókakeményítő (17 %), glicerin, spenót, porcellulóz, élesztők, szárított algák (Chlorellaalgák 2 %, 0,482 % Omega-6-zsírsavak, 0,164 % Omega-3-zsírsavak), ásványi anyagok, repceolaj (0,32 %, 0,0704 % Omega-6-zsírsavak, 0,0288 % Omega-3-zsírsavak).

Kiszerelések és árak:
Mini
99 g – 699 Ft
294 g – 1499 Ft

Medium
168 g – 899 Ft
168 g algás – 999 Ft
504 g – 2199 Ft

Maxi
240 g – 999 Ft
720 g – 2399 Ft

Itt veheted meg: Fressnapf üzletek vagy Fressnapf.hu

 

antos cerea krokodil alakú fogápoló kutyafogkefeAntos Cerea fogápoló jutalomfalatok

Kapható krokodil, béka, sündisznó, fogkefe,  csont, x-csont, „velőscsont” és rúd formában, létezik algás, rizses és sima. Még vegán disznófül formájú dental jutalomfalatjuk is van. Főleg a kisebb állateledeles webáruházakban találtam meg, valószínűleg kisebb, utcai állateledelboltokban is megtalálhatóak. Az Antos cég nem csak vegán termékeket gyárt, de a Cerea termékcsalád mind növényi eredetű, ezeken fel is van tüntetve a „100% növényi eredetű” felirat. Minden termékük teljesen természetes, prémium minőség.

Érdekesség: A Cerea termékcsaládon kívül forgalmaznak még egy érdekes terméket, ami tulajdonképpen a jalapa-gyökér (tuber) szárított szelete. Tele van tápanyaggal, nem szilánkosan vagy szálkásan törik, mint a faág, így megfelelő fogápoló jutifali a kutyáknak. Itthon sajnos szerintem nem lehet kapni.

Hol rendelheted meg: több kisebb webshopban megtaláltam, ha rákeresel az „antos cerea” kifejezésre, kiválaszthatod a szimpi webshopot. Személyesen is biztos meg lehet találni kisebb kutyaeledelboltokban.

Árak: 64 Ft és 804 Ft között igen változó

 

karlie vegetarianus fogapolo ragocsont jutalomfalatKarlie vegán fogápoló jutalomfalatok

Zsír-, glutén- és gabonamentes, tisztán növényi jutalomfalatok/rágócsontok alacsony fehérjetartalommal. Kétféle verzió létezik, összetételükben megegyeznek, az egyik 18 centis és a hagyományos, csillag keresztmetszetű rágórudacska, a másik pedig fogkrémes tubus formájú.

Összetevők: Édesburgonya-keményítő, borsóliszt, glicerin, cellulózpor, lecitin, száraz sörélesztő, természetes színező anyag, lucerna-kivonat.

Kiszerelés: azt nem tudtam felkutatni, hány grammosak a tasakok, de a rúd 3 darabos, a tubus alakú 4 darabos.

Árak: 590 Ft

Itt rendelheted meg:
Zooplus.hu

 

 


Ha te is ismersz más, vegán kutyatápokat, vagy kipróbáltátok a fent felsoroltakat, ne habozz, írd meg nekem az info@veganinja.com címre!

A házi készítésű vegán kutyaételekről ebben a cikkben most nem volt szó, de a jövőben talán még foglalkozom a témával.

One thought on “Magyarországon kapható vegán kutyaeledelek

Comments are closed.