Ha lány vagy, ha fiú, ha egy gyermek anyja, ha egy anya gyereke, egy egyszerű dolgot kérek most tőled: gondolkodjunk most egy kicsit közösen, ne a dudákról, ne a kannákról, csöcsökről, hanem egy olyan szervről, ami az elmúlt 65 millió évben igazán befutott szupersztár lett. Az emlőről.
Az emlő látszólag egyetlen egy célt szolgál, hogy a benne helyt kapó tejmirigy váladékával az utódját táplálja az anya. Ezt a váladékot anyatejnek hívjuk, ez arra szolgál, hogy az anya a születés első pillanatától fogva az utódját segítse. Erre a szervre az utódnak van szüksége, az anya megvan nélküle.
Tények:
– Minden emlős újszülöttnek szüksége van a saját anyja anyatejére.
– Nincs olyan faj, aminek felnőtt korában tejet kellene fogyasztania, hogy egészséges legyen, hiszen a tej szükségszerűen a gyermek korai fejlődését szolgálja.
– Nincs olyan faj, aminek egy másik állatfaj anyatejét kellene fogyasztania, hogy egészséges legyen, a természet öntökéletesítő folyamatainak hála az egyik emlős faj anyateje sokban eltér egy másik faj anyatejétől, hogy ami az egyik állatnak szükséges, a másik számára akár káros lehet.
Valószínű nincs aki hagyná, hogy a szeme láttára valaki erőszakkal, fondorlattal, az anya beleegyezése nélkül elvegye egy anya anyatejét az újszülöttje elől, csak hogy aztán azt az illető kedve szerint, a saját örömére elfogyaszthassa, miközben a újszülött éhezik vagy épp tápszeren él. Egy ilyen brutalitás elfogadhatatlan lenne jóérzésű emberek között.
Anyatejbiznisz
De vajon helytálló a feltételes mód? Elképzelhető-e egy perverz haláltábor, ahol anyákat tömegesen zsákmányolnak ki az anyatejért? Ha ezert valaki jó pénzt fizet, mindenre képesek vagyunk, amíg a törvény nem tiltja. Csináljunk pénzt anyatejből! Kell egy olyan hely, ahol üzemi előírás, hogy nőket erőszakoljanak meg, hogy aztán 9 hónap terhesség után az újszülöttől szinte azonnal elszakítva, az anyák melleit addig kínozzuk különféle gépekkel, amíg az utolsó csepp anyatejet is kiszivattyúzzuk emlőikből, de nem azért, hogy az a gyermeküknek adjuk, hanem hogy eladjuk ezt az anyatejet.
Logisztika
Persze ha létezne ilyen hely, egy csomó logisztikai problémát kellene megoldanunk, etetni kellene ezeket az anyákat, lehetőleg mindig ugyanazzal az egyetlen fajta étellel, csak hogy minél több, de ugyanolyan ízű anyatejet adjanak, szűk cellákba kellene ezeket az anyákat bezsúfolni, de persze ekkor a fertőző betegségek tönkretennék a bizniszünket, így megelőzésképp tele kellene durrantani őket antibiotikumokkal, inkább többel, mint kevesebbel. A lágerünkben a résztvevők szépen-lassan generációról-generációra elbutulnának, és valójában nekünk csak egy célunk lenne: minél több anyatejhez jutni, mert jó pénz van benne.
Egy ilyen nagyívű projekt során sajnos születnének gyerekek is (nincs anyatej születés nélkül), akik a legnagyobb ellenségei a működésüknek, hiszen azt a tejet, amit a gyerek eszik meg, nem lehet eladni. Ezért aztán logikus, hogy a lányokat megtartanánk a lágerben, de a fiúkkal nem nagyon tudnánk mit kezdeni, hisz akar egy évig is úgy pusztítanák a folyékony fehérarany készletünket, hogy utána nem adnának semmit sem vissza abból. Ugye érthető, hogy az ilyen hasztalan fiúkat a lehető leghamarabb el kell távolítani, meg kell ölni. Gyerekként, lehetőleg.
Amelyik anya többet eszik, mint tejet ad, vagy egy szerve nem bírja a tábori körülményeket, ha a gyógyítása több pénzt emésztene, mint amit ki tud termelni: fejbe kell lőni.
Választható erőszak
Jelen pillanatban ez mindennapos esemény. Az emberek 750 millió tonna anyatejet lopnak el anyáktól a világ tehenészeteiben, de reményt keltő, hogy 2013 volt az első év, amikor csökkent a világszintű termelés. Mindezt a működést csak tudatos agymosással lehet elfogadtatni: mosolygós tehenekkel és olyan szlogenekkel, hogy a tej élet-erő-egészség.
Az itt leírt lágerbéli módszerek a tehenészetek napi gyakorlatai és csak azért működnek ilyen sikeresen, mert mi emberek fizetünk nekik értük. Amikor állati anyatejet, vagy tejterméket veszünk, olyankor fizetünk a kiégetett koponyacsontért, a kiláncolt borjú tápszeréért, egy emberért, aki vállig turkál kikötözött vaginákban, hogy megtermékenyítse őket, fizetünk a légkörbe engedett üvegházgázokért, a talajerózióért, a trágyával mérgezett folyókért és tavakért, a tej okozta emésztőszervrendszeri rákunkért, a koleszterin okozta érkatasztrófánkért és fizetünk tejesdobozon levő hazugságért is.
Elvenni egy gyermektől az anyatejet aljasság. A tejipar egy olyan bűnszövetkezet, amit a mi pénzükből él meg, és ártatlanokat tart és kínos élethosszig rácsok mögött.
Tejet elvenni egyfelől etikátlan, másfelől káros, de ami a legmesszebbmenőbb: fölösleges is. Léteznek olyan tejek, amiben nincs szexuális erőszak, amiben nincsenek szétszakított családok, amiben nincs koleszterin, CO₂-ot bont és O₂-t eredményez, ami olcsó, ami otthon is előállítható fillérekből és még csak mellpumpa sem kell hozzá. Tejet elő lehet állítani gabonából, hüvelyesekből, magokból, csonthéjasokból minimális konyhai tapasztalattal is, de ami biztos, hogy kevesebb ármány kell hozzá, mint meglopni egy anyát. Ha van választásod, ne fizess olyanért, amivel nem értesz egyet. És van választásod.
Tóth XII József
One thought on “MELL-lék-TERMÉK”
Comments are closed.