Egyre több ember vallja magát állatvédőnek. Bajba jutott állatok megmentését szervezi, adakozik, önkénteskedik, befogad. Felháborodva harcol a többnyire kutya-, macska bántalmazók ellen, és a nap végén párás szemmel öleli meg elébe siető házi kedvencét. Aztán borjúbőr cipőjét lerúgva, gyapjú takaróba burkolózva megjutalmazza magát egy csirkecombbal, miközben megoszt egy mémet a neten, amire valaki azt írta: „Letöltendő börtönt az állatkínzóknak!”.
Kik a haszonállatok és kik a társállatok?
A bevezetőben bemutatott faji alapú diszkrimináció mindennapos jelenség. Emberek milliói viselkednek hasonló módon. Egyrészt mert nem kötik össze állathasználó életmódjukat az állatok szenvedésével, nem látják a termékben az állatot, aki egykor volt. Másrészt mert elfogadják és indokoltnak tartják a haszonállat és a társállat kategóriába került fajok közötti mesterséges különbségtételt.
Ahhoz, hogy a diszkrimináló magatartás kiindulópontját megtaláljuk, vissza kell lépnünk az időben több mint 10.000 évet oda, ahol a domesztikáció kezdődött. Az állatok, akik addig autonóm élőlények voltak, mesterségesen kreált függőségi viszonyba kerültek az embertől. Az új hierarchia rendszerben az állat tulajdonná, az ember tulajdonossá vált. Az állathasználat kulturálisan, társadalmilag, gazdaságilag intézményesült, és vallásilag is igazolhatóvá vált. Létrejöttek a kihasználás típusainak megfelelő csoportok. Ezek közül a haszonállatok és a társállatok fogalmát definiáljuk.
A haszonállat olyan háziállat, akinek szexuális erőszak általi mesterséges szaporítása, fogva tartása, munkaerejének kihasználása, vagy megölése (pl.: élelmiszer, ruházat, kutatási, hadászati, oktatási célból stb.) gazdasági hasznot biztosít a tulajdonosa számára. Haszonállatot tartanak többek közt a testváladékaiért (pl. mérgéért, tejéért, mézéért, selyemgubójáért vagy egyéb mirigyváladékáért) bőréért, szőrméjéért (pl. gyapjáért), tolláért, tojásáért, húsáért, utódaiért.
Évente több mint 56 milliárd szárazföldi és legalább ennyi vízi állatot pusztítunk el világszerte, élelmezési célokból. A jelenleg legnépszerűbb húsféleségek mögött is egyéniséggel rendelkező tudatos, érző lények vannak: 19,6 milliárd csirke, 1,4 milliárd marha és 980 millió sertés. Nézd meg a térképen, hogy hol vannak a világ legjelentősebb hústermelő területei.
A társállat olyan háziállat, aki a tulajdonosa közvetlen közelében él, többnyire kimagasló társas viselkedési és kommunikációs képességekkel rendelkezik. Sokuknak ösztönös hajlama van arra, hogy emocionális szinten összehangolódjon tulajdonosával és vele sajátos szociális kapcsolatot alakítson ki. A társállat esetében a korábbi haszonállat funkció visszaszorul.
Magyarországon a kedvtelésből tartott állatok 60%-a kutya és macska. Az országos állatvédelmi főfelügyelő 2014-ben 2 millió körülire becsülte a kutyák számát. A regisztrált, legálisan fogva tartott haszonállatok száma 2014. decemberében a KSH oldalán olvasható.
Mi van a tányéromon? Ki van a póráz végén?
Vajon átjárhatók-e ezek a kategóriák? Egyáltalán létezik-e valódi különbség a kategóriák között? A kismalacból egy napon biztosan étel lesz? Vajon a tyúk csak húsként és tojásgyárként funkcionálhat? A kutyából nem lesz szalonna, mert megvédi a „házi kedvenc” státusz? Egyik kérdésre sem lehet egyértelmű választ adni, amíg az állatokat tárgyként és tulajdonként kezeljük és személyes percepciónk dönti el sorsukat.
A malacok kapcsán eszünkbe juthat Esther a csodamalac, aki haszonállat mivolta ellenére családtaggá vált. Vagy Little Miss Sunshine, az állati jogok „szóvivője”, noha kiérdemesült tojótyúkként a fehérjefeldolgozóban ért volna véget az élete. Mitől lazul fel a haszonállat és a társállat közötti határvonal?
A negatív prekoncepció akkor foszlik le a haszonállatról, amikor kiderül, hogy a társállatokhoz hasonló kognitív és kommunikációs képességekkel rendelkezik, ráadásul jóval meghaladja azt az intelligencia szintet, amit általában feltételezünk róla. Az állatnak arca lesz, személyiségén keresztül bebizonyítható, megcsodálható az állati intelligencia. De vajon elég-e ez ahhoz, hogy felhasználásra váró sorstársait felszabadítsa?
Több okból sem. Egyrészt azért, mert a haszonállatok egymástól rendszertanilag is különálló fajok (pl. ló – kígyó, teve – selyemhernyó), másrészt azért, mert a sokaságból csak egy-egy szerencsés egyed „válik személyiséggé”, harmadrészt, mert az állat státusza eredeti kiindulópontunkhoz képest (tulajdon) valójában nem változik.
Különösen akkor válik árnyalttá a kép, ha társállatnak számító kutyák helyzetét vizsgáljuk meg. Számos kutyatartó tudja, hogy állati társa tudatos, egyedi személyiséggel bíró lény, akit nem valamiként, hanem valakiként kezel. Bár úgy tűnik, hogy az ember környezetében élő kutyának jobb a helyzete például egy birkáéhoz képest, ez valójában nincs így. A tulajdonként kezelt „legjobb barátunk” egy sokmilliárdos biznisz részévé vált, haszonszerzés céljából gátlástalanul és tömegesen szaporítják. A kutyából is sok minden lehet: élelmiszer, szőrme, bőr. Foglalkoztatható munka vagy segítőkutyaként, kísérleti, hobbi, szórakoztatóipari vagy társállatként. Sokak számára a kutya nem több egy tárgynál, ami fölött szabadon rendelkezhetnek. Ezt bizonyítják a lelkiismeret-furdalás nélkül kidobott házi kedvencek, a zsákba gyömöszölt, kihajított, nem kívánt almok, bestiálisan megkínzott, meggyilkolt áldozatok. Azt se feledjük, hogy a kutyaeledelgyárakat haszonállatok millióinak testéből szolgálják ki, és a tápok nagy részét brutális állatkísérletekkel tesztelik – kutyákon.
Belátható, hogy a haszon- és társállattartás, mint egymással összefüggő jelenségek közös jellemzője: az állathasználat. Alanyaira nem személyként, hanem tulajdonként, vagyontárgyként tekintünk, melyet használunk, és valamilyen formában hasznot várunk tőle. Az állat függetlenül attól, hogy mely kategóriába tartozik, kiszolgáltatott helyzetben van. A tulajdonviszony részleteit a hatályban lévő „állatvédelmi” törvény írja le. Mivel a nonhumán-állatok tudattal rendelkező érző lények, akiket jelenleg „dolognak” minősítve, erkölcsileg nem indokolható módon tartunk fogva és használunk fel saját céljainkra, kijelenthetjük, hogy jelenleg az állat és ember közötti viszony nem más, mint intézményesített rabszolgaság. Az állategyenlőségi mozgalom előtt ma ugyanaz a feladat áll, mint egykor az abolicionista mozgalom előtt.
Az állatok használatának és megölésének igazolására felhozott legfőbb indok évezredeken át, napjainkig az volt, hogy az állatok alacsonyabb rendű, tudattal nem rendelkező lények. Jól példázza ezt a végzetes tévedést egy jezsuita szerzetes megközelítése a XIX-XX. sz. fordulójáról: „Oktalan állatoknak, melyeknek nincs értelmük és ezért nincsen személyiségük, nem lehetnek semmilyen jogaik. Nincsenek jótékonysági kötelezettségeink, semmilyen kötelezettségünk sincs az alsóbbrendű állatokkal szemben.”
A tudományos kutatások mára bebizonyították, hogy az ember által használt, idegrendszerrel rendelkező fajok információkat feldolgozó, döntéseket hozó, emlékező, érző, gondolkodni, szenvedni képes, tudattal bíró lények. Mivel a humán állatokéhoz (ember) hasonló mentális folyamataik vannak, számukra is súlyos ártalmat jelent a szenvedés, a fogság, az erőszak, a testi fenyegetettség. Az állatok számára tehát épp oly fontos, értékes, egyszeri és megismételhetetlen a saját életük, mint az ember számára. Belátható, hogy faji alapú diszkriminálásuk morálisan elfogadhatatlan.
J. M.
