A zöldborsókrém (avagy zöldborsópástétom, zöldborsópesztó) legnagyobb előnye, hogy bármikor nagyon könnyen elkészíthető. A hozzávalók sokáig elállnak, így tartalék élelmiszernek is kiváló. A zöldborsó fagyasztva szinte bármeddig eltárolható, egy pár fej fokhagyma nálam mindig van itthon, ezen kívül pedig csak só és botmixer szükséges hozzá. Vendégvárónak is szuper, hiszen csodálatos a színe, az íze meglepően finom, a legtöbb embernek tetszik, és kedves kis falatkákat lehet vele készíteni kenyérrel, sós keksszel, vagy mártogathatjuk uborkával, répával, zellerrel.
Hozzávalók:
zöldborsó
fokhagyma
só
Elkészítés:
Ha friss borsót használunk, főzzük puhára.
A fagyasztott verziót elegendő kiolvasztani.
a) Vegyük ki a fagyasztóból, és hagyjuk szobahőmérsékleten évszaktól függően 0,5-2 óráig.
b) Ha csak néhány óra múlva akarjuk felhasználni, olvasszuk inkább a hűtőben, így nem romlik meg. Mivel magas a fehérjetartalma, kiolvadás után érdemes gyorsan felhasználni, mert különben romlásnak indul.
c) Ha hirtelen ötlettől vezérelve készítjük a borsópürét, öntsünk rá forró vizet és keverjük fel: tökéletesen kiolvad így is.
A zöldborsót összeturmixoljuk a fokhagymával és a sóval. Hagyományosabb ízeket kedvelők olajat is tehetnek bele, ettől krémesebb és laktatóbb lesz, de olaj nélkül egészségesebb. Mentával vagy bazsalikommal felturbózható, ezeknek az íze nagyon jól illik a borsóhoz. Nagyon finom és dekoratív szendvicskrém, mindig sikere van.
Hozzávalók: 1 pohár (250 ml) vöröslencse 1 közepes sárgarépa 5 dkg sütőtök curry fűszerkeverék szerecsendió gyömbér (kihagyható) 1 gerezd fokhagyma 1 tk. (nád-) cukor só A sárgarépát és a sütőtököt nagyobb kockákra vágjuk és pici sóval, kevés vízzel lefedve pároljuk, amíg teljesen meg nem puhulnak. Villával kicsit szétnyomkodjuk őket. A vörös lencsét megmossuk, hozzáadjuk a zöldségekhez, […]
Bár most kint hideg van, ez nem akadályozott meg abban, hogy fagylaltot akarjak enni. El is készítettem ezt a 3 (vagy 4) összetevős desszertet. A fagyi készítés házilag nagyon egyszerű, és talán mondanom sem kell, hogy sokszor még finomabb, mint a készen vásárolt társaik. Ez a csokis-mogyorós csoda várakozásaimon felül teljesített, igazi ízbomba! Tedd a […]
A savanyú káposztát drogériában venni enyhén szólva is furcsa, de hát istenem, pont ott kívántam meg, meglátva az ízléses csomagolását. Hirtelen felindulásból történő savanyú káposzta-vásárlás. Mivel fél kilót biztosan nem tudok belőle megenni csak úgy nyersen, hazaérve kitaláltam, hogy székelykáposzta lesz belőle. Tedd a kedveceim közé 2